Tibolya László emlékverseny - Lajosmizse, Füzes tó

Október 23.

 A hajnali ébredés után, a derült, ködmentes idő fogadott minket a kocsinál. Már a verseny előtti napon bepakoltunk, és vártuk, hogy reggel legyen. Természetesen bátyámmal neveztem, mert sikeresen rászokott ő is a verseny keretein belüli pergetésre. Negyed órával később már az utunk elején jártunk, és csináltam egy hagyományképet is, mielőtt elnyelt volna bennünket az autópálya sötétje. Lajosmizse felé azonban megváltozott az időjárás, mintha tudná, hogy mi vagyunk azok.

(Gödöllőről a pályán.)

 A tiszta, és látható levegő egyszerre lett szürke, szomorkás a ködtől. Tavaly ugyan ilyen kép fogadott bennünket út közben. Homlok ráncolva tanakodtam azon, hogy vajon az időjárás is tisztában van-e azzal, hogy milyen versenyre indultunk ma el? Aztán persze, szem elé vettem azt a tényt is, hogy  Itt az ősz is. Ami általában nem túl barátságos egyetlen egy horgászhoz sem, de most valahogy még jobban nyomott hagyott az ember lelkében a jelenség.

   A verseny, amire megérkeztünk eltévedés nélkül, természetesen Kalacsi Jani által megrendezett verseny volt, ami most másabb mint a többi. Ez a verseny most nem csak rólunk, azokról szólt, akik ott voltak, és megjelentek. Ez a verseny egy értékes embernek szólt, aki sajnos már nem lehet velünk. Minden lélek aki megtisztelte jelenlétével a megnyitón Laci emlékét, mély együtt érzéssel hallgatta végig a neki szóló dalt a megnyitón. Sokunk arcáról egyforma érzéseket lehetett leolvasni. Még azoknak a lelke is átitatódott együttérzéssel, aki nem ismerte személy szerint Lacit, de azokban a percekben betöltötte a maga után hagyott űrt. Hogy miért?  Mert abban a pillanatban, mindenki közelebb érezte magához, még az is aki nem ismerhette őt, és ez volt az első versenye. Azonban ezek a percek nem épp a szomorúságról szóltak, valami egészen más töltete volt...

"Most is jelen van velünk."

   A megemlékezés után jött a sorsolás. Általában, semmiféle előre kovácsolt tervem nincs a húzásra, jön ami jön. Most viszont, kiszúrtam egy csomag narancssárga gumihalat, amit köszönök a "Patriot" vagyis a Toirtrap-nak, és mellé még a 48-as számot is. Bátyám a 25-öst húzta ki, de lényegtelen volt, mert így is úgy is egymás mellett túráztunk a tó körül a helykeresés miatt.

    Természetesen a kis házakkal szembeni oldalon álltunk meg, egy szélesebb helyen. Nem volt túl sok akció. Egyedül a kézzel készített süllős wobbleremre volt egy szem koppintás, és ennyiben ki is fulladt a dolog, úgy hogy tovább álltunk a túloldalt kispécizve. Lelkesen figyeltem a koncentráló, és jókedvű horgászokat, és egyre másra az járt a fejemben, hogy minden csalicsobbanás, felkapókar csattanás, bevágás, és csobogás Laciért szólt.

"Laciért horgásznak!"

  De persze a jó kedv sem maradhatott el. Sikerült megállapodni két jobb helyen. Legalább is azt hittem. Egy keskenyebb álláson egy női pergető horgász, aki kivételesen ügyes volt, pár percen belül kettő darab szép csukát terelt ki a vízből. Én pedig mindenféle ráolvasással próbálkoztam, de egyszerűen engem csipőből kikerültek a vadak. Viszont percenként vigyorodtam el egy kiakadt spórin. Mert nem volt elég nekem sem, hogy mindenki körbefogdosott engem. Vegyük úgy, hogy tíz sikertelen dobás után, odacammogott bátyám mellém, "Na majd én..." arckifejezéssel, és második dobásra fogott egy krokodil pofájút. Ott már komolyan azon járt az eszem, hogy felajánlom a botomat a Mikuláskupára...ami sosem fog megtörténni, mert túl jó a bot ahhoz. (Minden horgász ezt mondja.)

  Hát jó, ha a jó sors így rendelte el... a következő percekben nem bírtam megállni egy kisebb kuncogást sem. Bal kéz felől, egy idősebb spóri egy leányzóval állt meg egy álláson. Első dobásra egy csuka. Utána egy hitetlenkedő mormogás rajtuk túl. Valahogy én is így reagáltam volna. Én meg csak álltam és bámultam a gonoszul vigyorgó vízre, ami mostoha volt és semmit nem adott nekem. Nem hibáztattam senkit. Néha a magamban való vívódásomat a mögöttem somfordáló kamerás úriember zavarta csak meg, amikor teljesen elmélyültem magamban, majd hogy nem megijedtem tőlük, olyan hihetetlenül profin mozogtak szinte zaj nélkül mögöttem. Aztán próbáltam nem elfelejteni, hogy legközelebb ne ugorjak a vízbe miattuk. :D

  Végül nem sokra rá egy rávágással később sikerült akasztanom egy nagyobb pofát tőlem hat méterre. Végre! Végre megindul az adrenalin! Na majd most! Felugrottam ültömből, ahogy megéreztem a súlyt a boton. A Nomura gerincbe hajlott, megszólalt a fék, de nem sokra rá a rettenetes rém megszabadult a horogtól. Elképedve bámultam a víznek azon részére, ahol történt az eset, és nem igen akartam felfogni a történteket. Hát a becsület halam is meglógott! De azért, még is csak halas lett a kezem bátyám csuxától, amit ő fogott mellettem, de azért összetapiztam egy kicsit, már csak azért is...

  Az utolsó tíz percben már feladva a dolgot inkább leültem, és csak dobáltam magamnak a vizet gonoszul. Ez a büntetése amiért sajnálta tőlem a halakat. :) Néha a feltámadó szél felborzolta a szőrszálaimat a kezemen, és végig szaladt a hideg rajtam. Nem mintha megérdemelném. Kitartó voltam na! A maradék két percben inkább összepakoltunk, és elindultunk, mivel messze volt a kocsi az állásoktól, és le akartunk rohanni az ebédet is, ami kifejezetten jól esett az párás, hideg szeles pici átfagyás után. Útközben leadtuk Janinak a fogásit is, gyorsan bepakoltunk, és már tömtük is befelé a hihetetlen finom babgulyást, amihez nem akármilyen süti is járt!

 Az eredményhirdetést is mindenki derekasan végig állta. Akarom írni, majdnem mindenki. :D Volt aki nagyon fázott, és felfűtötte magát némi ezzel, azzal. Meg is lett a hatása, pedig addigra már kezdett felszakadozni a felhőzet, és egész  barátságos idő kerekedett, mintha Laci intézte volna.

Ha jól tudom 57 nevezőből csak 17en nem fogtunk halat, ami egész jó statisztika volt Jani szerint. A női horgászok is derekasan küzdöttek, gratulálok nekik is! Az első három helyezett pedig szinte fej-fej mellett küzdött. Csak egy pont volt köztük, így hát egészen biztosan kiélezett versenyről beszélhetünk.

 Végül én nem bántam, hogy nem értem el helyezést, sokkal inkább annak örültem, hogy részt vehettem ezen az eseményen, és része lehettem egy nagy, megfoghatatlan dolognak, ami felölelte az egész hangulatot, és ami mindenkiért szólt, a jelenlétünk pedig Laciért!

A részletes listát a győztesekről pontra biztosan Jani oldalán, a www.kalapeca.eu-n megtalálhatjátok, illetve facebookon is.

Valamint köszönöm szépen az élményt, és a megtiszteltetést, hogy én is ott lehettem! :)