Egy kezdő pergető blogja...

2017\04\23

"Nekünk Nyolc!"

Avagy, 8. Amazon(Női)ok Parti Pergető Kupa

 

   Unalmas már minden beszámolónak azt a címet adni, hogy hogyan ne fogjunk halat. De, akkor sem fogtam halat. Háh! Vagy is de. Mármint még sem, na jó, majdnem. Hogy lehet majdnem pergetve halat fogni? Nos, most erről fogok mesélni.

Április 23. Vasárnap. Tápiószentmárton, Tőzeges-tó.

 

dsc_7171.JPG

  A végzet tava. Reggeli gyülekező a ház előtt, majd két kocsis indulás 5:45-kor Erdőkertesről. 3 kísérő, 3 női versenyző, vagy is abból 4 testvér. Amikor a SZIE-n letettük bátyámmal és apuval a horgászvízkezelő tógazda képzést, karöltve a halászati őri vizsgával, akkor ragadt ránk a Klakla Klán jelző, ami szerintem ide illik. 6:30kor a klán partra tette a lábát, de nem is akár hogy. Első emberünk akit megkerestünk Jani volt, aki hangot is adott ennek. Tessenek félni, mert leraboljuk a vizet! Vagy nem. Mindenesetre, én már előző este fel voltam pörögve, hogy az OB-n ért halmentes sérelmemet kitomboljam ezen a tavon, ennek örömére, ittam egy páleszt.Finom volt, meg minden, csak muszáj volt ennem rá. Miután kiosztogattam mindenkinek az ajándék faragott wobblereket, kivártuk a számhúzást is.

img_20170423_085650.jpg

Láss csodát...nem huszas, meg nem a legvége. Végre.

  Nos, van aki tudja, van aki nem, bár már nyilvános szinte, hogy a tó hátsó része a favorit. Na, most fortuna alám rúgott, ugyanis, nem hogy halat, de még GAZT meg faágat se fogtam. :( Egy irritálóan csörgős halra volt kettő darab rávágásom de egyik sem akadt... és persze, rögtön az első órában gyönyörűen körbefogdostak minket Ildivel. Az első két halnál még türtőztettem magam, de úgy igazán, a harmadik és negyediknél struccpolitikát folytattam és Zolival átcuccoltunk előre, miután felhívta bátyám, hogy nővérem fogott egy csukát elől, meg más is. (Mintha nem tudnám...)

20170423_100458.jpg

  Végül, mivel nem egészen akartam látni, hogy mindenki más KÖRÜLÖTTÜNK mennyit fog, én meg mennyit nem, úgy döntöttem véglegesen hogy előre megyünk, pedig még  gondolkodtam rajta hogy nem kéne, pedig próbáltam mindennel. Se zöld twister, se fehér, se Mepps, se Spinmad, pedig füleltem, és próbálkoztam is... de komolyan.

pano_20170423_102403.jpg

  Kissé dúlva fúlva, de végül feltettem egy sokrészes banda nagy wobblert, amivel remekül lehet imitálni a döglődő és vergődő "kishalat" a tó fenéken. *Ez nem a reklám helye, legalább ezzel fogjak már, mielőtt más is rácsap a halra. :D*

  Szóval morogva, és merengve dobálni kezdtem monoton, belepöccintve a vontatásba, néha ugráltatva, megállítva, aztán megtört a jég. Úristen! Remegő kézzel vágtam be a brutális elnehezedésnek, aztán pattant a víz alatt a monofil, és röhögve fújta ki a szél a vízből a szabadon lengedező maradék tíz métert. Üresen. A cipőm orrán landolt az állam. Maga a wobbler több mint tíz centi volt, a wolfram előke 25.

- Mi a franc...?!

Bukott ki belőlem, kezdődő idegrohammal. Nem szakadt. Nem akadó volt. Másodpercekig meredtem a szélben táncoló üres damilra. Aztán hitetlenkedve nyúltam új előkéért, és bosszúból feltettem egy körforgót... nagyjából tíz percig dobáltam, mire újból elnehezedni látszott a dolog. Most viszont nem volt vesztés. Sőt. 

dsc_7180.JPG

  Igen, jól látod. Kihalásztam a kincsem. Az egyetlen egy probléma az volt, hogy az előke előtt nagyjából 4 centi monofil fityegett szabadon, tehát az az otrombra csuka, vagy vak volt, vagy meglocsolták a tavat Bolyhos pálinkával, mert hogy eléggé mellé vágott a wobblernek. Nagyjából három percig voltam boldog, aztán tőlem jobbra csukát fogtak. Ismét. Az orkán erejű széllel szemben ücsörögve, végül úgy döntöttem, hogy átköltözünk nővéremékhez. Az utolsó egy órában, sikerült akasztania még egyet, de sajnos az lefordult. Legalább egyikük nem haltalanul zárta az utolsó egy órát.

  Én, mármint mi, négyen, mert a két hősies kísérőnk még pergetni kezdett a duda után, ráraboltunk az ebédre. Csak hogy ne búsuljak:

dsc_7181.JPG

 

Egy kis édesség a keserűségre. Isteni volt! Na de! Háhá! Ott a tombola! Csak nem nekem tombolt! :D Mer'hogy egyetlen egy számomat se húzták ki. De a tavalyi győztesét igen. Kétszer is. Mondtam neki hogy, "osszukszét!" :D De, lényegtelen. Rengeteget nevettem, és mindezek ellenére, nem fogok eltántorodni egyetlen egy versenytől sem, a csukák meg kapják be.

img_20170423_083501.jpg

Sok sok gratula azoknak, akik szemtelenül szerencsések voltak, és fogtak csukát. Külön gratula azoknak akik benne voltak az első tízben, és ultragratula az első háromnak.

A listát a KALAPECA.EU-n fogjátok megtalálni, illetve Facebookon.

2017\04\18

Szezonnyitó Parti Pergető OB

Avagy, hogyan ne fogjunk halat másfél napon keresztül.

 

   Előszóban... tényleg nem akarok negatív lenni, már a regisztrációt megelőző nap az járt a fejemben, hogy mekkora balinokkal fogok találkozni, meg domolykóval, mert soha nem fogtam még azt sem, épp úgy, mint jászt. Bátyámmal neveztünk be, próbaképpen, hogy hátha, a SIR kártya volt a kisebbik része, mert ugye, az is kellett hozzá. (A mai napig nem érkezett meg a plasztik kártya...) A szabályrendszer teljesen fair volt és érthető, még tetszett is. De a pontozás hagyott némi negatívumot bennünk.

----------------

   Szóval! Pénteken este azaz április 16.-án, este 6kor érkeztünk meg a Zagyvához, a kijelölt hely a vízmérce volt. A regisztráció után, elmentünk még este 8ig gyorsan megnézni a Tarnát, mert én szombat reggel a C szektorban kezdtem, bátyám a A-ban. Nos...Tarna. Nem mondom, hogy nem széles, mert nem széles. A 240centis botom szerintem átérte. Volt benne susnya, jó kis víz izgisnek tűnt, de az már a másnap zenéje volt.

dsc_7091.JPG

Csak a szokásos húzásunk...

   Az első nap az eligazítás után, durván fél9-kor elindultunk haza, mert cuccot nem vittünk. A lényeg, hogy másnap reggel lelkileg rákészülten, neki estünk a Tarnának és a Zagyvának. 4x45 percet pergettünk, ami azt jelentette hogy 4 beindítás volt a reggeli etapban. Annyira, de annyira szép lett volna, ha fogok is valamit!

 

dsc_7092.JPG

Ott pont nem lehetett pergetni.

   Volt fogalmam a patakpecáról, avagy a "buzerapecáról" kis gumik, fluorocarbon előke, rövid finom bot. Na szóval, a legkisebb gumitól, a nimfán át, a Salmo apró wobblerein keresztül, a további nyert, és vagy vett, mert megtetszett wobblereken át, a balinos cuccok végéig, mindent, de szinte mindent, és mindenféle technikával próbáltam keresgélni a vízben lebegő gazok körül, partszélben, és alámosásoknál. De semmi. ( Ez úton is szeretnék gratulálni a szombat reggeli etap, C szektor győztesének, Ildikónak, aki az arcomat látva, közölte velem, hogy ne itt legyen ilyen képem, hanem majd a Női Parti pergető kupán. :D ) Van benne valami...

   Visszatérve a szombatra, délután volt még egy etap, 4-8ig. De előtte halálra ettük magunkat a fincsi ebéddel. Aztán levezetésképp elnéztünk a B szektorba, a Zagyvára.

 

dsc_7101.JPG

Ez a rész itt kifejezetten tetszett. B szektor. 

  Csak hogy, én nem itt pergettem hanem az A szektorban délután. Először is, nem az volt a problémám az A-val hogy felzabálta az a szakasz a kisgumijaim több mint 50%-át. (Volt köztünk narancs is...utállak Zagyva.) De itt legalább volt két koppintásom egy fehér Berkley-re. Rekord. Bátyám néha hívott telefonon. Ami valahogy így zajlott le:

- Na, fogtál?

- Melyiket mondjam előbb? Az akadót, a faágat amire azt hittem hogy fenevad, vagy hogy jókedvemben gazolom a Zagyvát?

- Aha, itt se sok.

  Úgy hogy, a délutáni etap se volt túlságosan is szerethető, főleg mert jött a front, és még annyi hal se került ki, mint a délelőttiben. Ami megdöbbentő volt, mert több olyan hozzám képest profi pergető is bóklászott a parton akik tényleg tudták, hogy mit csinálnak... nem egy nullás beindulás volt, sőt, komplett nullás szektor is. A délutáni etap végét rendesen végig szenvedtük. Ücsörögtünk a fűben, és próbáltuk kitalálni, hogy melyik állásban van esély halat fogni.

  Megyjz.: harmadik beindulásnál a mellettem lévő üres "álláson" hallottam halat csobogni. Mire gumit váltottam, és feltápászkodtam, egy versenytárs kisasolta, és második dobásra kiszedte a SÜLLŐT, amit kifüleltem. Nos. Ennyit erről.

dsc_7094.JPG

Ő például tetszett két halnak a Tarnán, csak nem voltak éhesek...

    Szóval, nem voltam túlságosan jó kedvemben. Nulla fogással, sorra keresve a hibákat magamban, hogy mit rontok el, kellett visszabaktatni rengeteg métert a sátorig a szürkületben. Morogva pakoltam be a kocsiba, bátyám már visszaért a B szektorból, szintén nem túl jó hírekkel kecsegtetve. Nála se semmi.

  A Vasárnapi, és egyben utolsó etap könyörtelenül vihogott felettünk, ahogy a Zagyva B szektorjának töltésén ácsorogtunk. Ásítás, itt ásítás ott. Nagy egyetértésben méregettük ezt a szektort, ugyan is itt a legrosszabb a fogás. Már ha ki lehet ezt jelenteni ezek után... Az első beindulásban semmi, a másodikban sem, pedig jó helynek tűnt a bedőlt fás rész... a harmadikban már ugyan oda mentem. A negyedikben se volt semmi, de megint ugyan ott dekkoltam, és legalább nem szakadtam be. A maradék tíz percben előkéket kötöttem vasárnapra, némi hátsó szándékkal, kiküszöbölve a finnyás kapókedvű halak problémát. A duda után lógó orral sétáltunk fel leadva a nullás lapokat.

dsc_7107.JPG

Rendes horgász tisztán tartja a vizeket. Bizony.

Aztán felhívtam anyát, hogy én ma bosszúból bezabálok sonkából, mert húsvét van, ha hazaértünk, mert nem fogtam semmit, és már csak azért is. Na. Átcammogtam az orkán szélben a sátorhoz, az A szektor elején lévő parkolóba, és megvártam bátyámat, hogy bedobáljam a cuccaimat a kocsiba, és tudjak két órát heverészni délig, az eredményhirdetésig.

  Kétszer sikerült majdnem elaludnom. 12 előtt fél órával ráztam meg magam, és ültünk az orkán szélbe, várva az eredményhirdetést, és volt is, a nagy katonai sátorban. Ami eléggé zavaros volt. Vagy azért, mert nem ittam kávét, vagy azért, mert más rendszerhez vagyok szokva. Röviden. Olyan ember jutott be a döntőbe, aki nem fogott halat, és olyan nem aki viszont igen. Mert hogy döntő volt az is, hogy milyen sorszámmal, mikori indításnál fogtál halat. Homlokráncolva bámultam ki a fejemből, és a végére már úgy voltam vele, hogy nem is akkora baj, hogy Én meg Bátyám nem jutottunk be a döntőbe. Valahogy nem lett volna kedvem ezt az egészet végig zongorázni nyáron, az Ipolyon.

  Mindenesetre, minden bejutottnak ( Nektek is Ildi és Taki! :D)  sok sok gratuláció a kitartásért, és sok sikert kívánunk az Ipolyos döntőre. Reméljük több hal lesz nektek, mint itt nekünk!

Szerintem részletesebb listát a MOHOSZ oldalán fogtok találni.

Üdv.: egy nem profi pergető, hanem hobbi verseny spóri.

 

dsc_7093.JPG

Tényleg w

2017\01\24

Monitor Peca

Igen, itt a Tél.

 

   De nem az a fajta tél, ami tavaly volt, hogy nem volt időnk levágni a nádat a partszélben, mert beszakadt a bal lábam alatt a jég, és combközépig megfürödtem. Ó nem... ez az a tél, amire vártunk, vártam. A bogárgyilkos, a fogcsikorgató, a jég, és hó csalogató. Ilyenkor kerülnek elő a régi képek a fogásokról, a tavaszi youtube videók... és itt meg is szeretnék állni.

   Ilyenkor van alkalmam arra, hogy jobban körbenézzek a neten. Pár horgászwebshopban már belefutottam a felszíni csalikba (jómagam is faragtam pár wtd-t) olyanokba, amiket ha akarnék se tudnék kifaragni. Ha be lennék rúgva sem. :D

15391333_1872243823011106_7518405241596811781_o.jpg

 

Ilyen például a Savage Gear (REKLÁM) Suicide Duck-ja, amibe ma futottam bele. Tudom, hogy van belőle egér, vagy patkány vagy milyen imitáció is, de én nem ezért akadtam fent rajta. Mivel a tavasz magával hozza a ragadozók éhes gyomrát is, és vele együtt a mogorva mohó harcsákat is, arra vetemedek, hogy beszerzek egy ilyet. Még ha nincs is olyan cuccom hozzá... nem baj botot még úgy sem törtem. :P Szóval!

  A tónak, ahová járunk nem egy olyan része van, ahol nádcsomók között, egy méteres vízben, az iszapba cuppantja magát a harcsa, és arra úszik a csuka is. Rend szerint, az ilyen helyeken tűnnek el a kiskacsák. Sajnálatos módon voltam már ennek szemtanúja. És mivel nálunk nem ismeretes a pergetés, sőt... semmiféle felszíni kisállat imitáció használata, ezért ki merek dobni kerek 5ezer? (valahogy annyi) papírt érte... talán megéri.

maxresdefault.jpg

HAladjuNK is tovább. Idén az év első és utolsó áprilisában, ismételten lesz egy nevezetes verseny ami azért jó, mert már nem lesz se hó, se jég. Csak sok szél felhő, meg talán eső is...

Április 23. Az Amazonok Harca. A 8. Női Parti Pergető Kupa.

 

   Ami már csak azért is érdekes lesz, mert van két nővérem, az a két nővérem, akik indulni fognak rajta velem együtt. Noha egyikük inkább lovas, mint horgász, azért régebben még ő is botot ragadott... ennek fejében erősen gondolkodok azon, hogy melyik csali fog könnyebben szakadni nála. Jaj de gonosz!

"SZŰZ KÉZ NYER!"

 

Végezetül, csak hogy ne szenvedjek egyedül így jég beálltánál:

 

2016\11\28

Mikulás? Mikulás!

"Pergess a gyerekekért!"

II. A & A Fishing Team Mikulás Pergető Kupa

 

Avagy, légy gyerek egy egész napra.

   Én nem pont ezt vallom, hanem azt, hogy az ember akkor egészséges, ha a lelke egy darabja élete végéig gyerek marad.. Kicsinek mindig is hittem a Mikulásban, meg azóta is, hiába vágják hozzám hogy felnőtt vagyok. Meg persze, kicsinek se szerettem korán feküdni, és ez is kitart a mai napig. Ez ilyen rutinos 4 órás versenyre hangoló alvásban nyilvánul meg, egy kis hajnali migrénes fejfájással. Másfél órával előbb keltem fel a kelleténél, vagy is ébresztett fel dorombolva anya 8 kilós macskája, hogy hé te hülye, fáj a fejed! Háromszor bóbiskoltam vissza, aztán indulás előtt 20 perccel meg már kutyafuttában halásztam össze a 3 wobblert amit a versenyre szántam, mert hogy készítettem őket felajánlásnak, a tortát, a kesztyűt meg ami kimaradt...

14500390_1840764392825716_3456425273185047938_o.jpg14692178_1846911308877691_3870271800948037621_o.jpg

 

 

 

 

 

14657431_1848678638700958_2876746440119296919_n.jpg

Még legurultunk nővéremért is, mert ő is jönni akart szurkolni, ha már nem nevezett be. Egész úton a fejemet fogtam, és meditáltam, hogy csak a fél agyammal keljen gondolkodnom nap közben, mindeközben azt hallgattam bátyám és nővérem között, hogy álljunk meg a szerencsepékségnél, mert akkor tuti nyerni fog valamelyikünk. Az aznapra megjósolt időjárásból már előre féltem ettől a kijelentéstől. Általában a "fúdemostmegnyerekmindent" mindig úgy zárul, hogy "jócsaknenullázzak". Na, ezt most az helyettesítette, hogy a félhalott Ryobi kibírja az 5 órást versenyt, pedig előtte anya figyelmeztetett, hogy inkább vigyek pótorsót... hát mert minek az?

Fél órával később befészkeltük magunkat a parkolóba, jól magunkra rángatva minden ruhát amit találtunk, aztán a nagyjából 30 darab mikulást, mert hogy minden nevezőnek fejenként kettőt kellett vinni, mert a gyerekeknek gyűjtünk, a tortát, meg a 3 drágassszágomat felnyalábolva mentünk megkeresni Janit. Átadtunk minden jót, aztán mentünk körbe sétálni a tavat.

15232121_1545437138817411_2586541399858543641_n.jpg

(Már a verseny végén fogadott a látvány, és nagyon jól esett látni, hogy nem csak mi szeretünk másoknak örömet okozni, hanem sok más jólelkű horgász, és valamennyi megjelent ember...)

 

...és ahogy megláttam a rengeteg keszeget a víz tetején gyűrűzni, minden felállított haditervem kudarcba fulladt, de egy megmaradt. A mentőöv.

Végül mentünk avatni. Pálinkával. A Tőzeges Tigrist. Jaj. Nővérem volt az első, én is ittam egy kicsit! de az is sok volt. Fél perc után melegem lett és ki akartam fogni az egész tavat. :D

A sorsoláshoz nincs sok fűzni valóm. Ördögi módon mindig 40 felett húzok... de csak mert narancssárga wobbler volt az asztalon. Megint. Bátyám meg 10 felett.

15240238_1621555204537365_1982241097_n.jpg

Hősiesen megvártam az utolsók között, hogy indulhassak, tesóim meg elhúzták a csíkot, mert hogy, "majd én tudom a tutit". Na, az a tuti annyira nem volt tuti, mert az első egy órában úgy nagyjából se én, se ő nem fogtunk semmit. A második fél órában se. Aztán nekem megtört a jég, mivel a derekamra húztam a képzeletbeli mentőövet egy csodálatos találmány végett. 1-es fehér Mepps. A kattogó, kerregő Ryobi, ami kihatott az egész botra zavaró tényező volt, de még így is reflexből vágtam be a darabosan sorozó minicsuxnak, az orsó meg fárasztás közben beadta a kulcsot. Ugyanis a hajtókar az ellenkező irányban indult meg, és elkezdte adagolni a damilt a halnak... rémülten kaptam utána, és próbáltam úgy fárasztani, hogy az orsó ne essen szét, a csuka meg ne sérüljön... de sikerült meríteni, és mindenki egyben maradt. Kemény 37 centi!

20161127_091957.jpg

    Azonnali hatállyal orsócsere. Még jó hogy bátyám lehozta a Daiwa jiges botot, ugyanis annak ajándékoztam az Okuma Dead Ringert, amit most megint ajándékozás útján odaadtam a Nomurának. És mekkora szerencsém volt. A következő vérfenevad, valamivel jobb kapást kreált, félig nehezedős, lesorozós volt, de ő is meg lett a maga 33 centijével. Aztán totális halál. Legalább is nálunk hátul. A maradék órákban vándoroltunk két helyre is, aztán vissza a sarokba, mint a rossz gyerekek. Az utolsó fél órában megint a meppsel dobáltam, és beleakadtam valamibe. Valami nagyba. Azt hittem gaz. Ahogy húztam magam felé óvatosan, szépen lassan emelkedni kezdett, végül elindult komótosan balra. Szerintem nem volt sok a pálinka, és nem képzeltem azt, hogy egy ölnyi vízalatti susnya elindult úszni... mert hogy fél perccel később rúgott egyet, és meglépett. Tök jól megsétáltattam. Tátott szájjal bámultam tesómra, de csak vállat vont. Az utolsó két dobásnál akasztottam egy kagylót. Nem volt benne igazgyöngy...

Aztán megszólalt a duda, és leadva a fogásit, elindultunk a kocsihoz vissza. Az ebéd után még várakoztunk kicsit, aztán jött az eredményhirdetés. Őszintén? Nem számítottam sokra. Annak is örültem volna, ha bekerülök az első tízbe, mert hát kipiszkáltam hősiesen két óvodást. Aztán kiderült, hogy sokan nulláztak, és nem úgy ettek a csukák, ahogy szoktak. Meg hogy benne vagyok az első húszban...izé tízben. Na, mondom én!

Végül kiderült, hogy én vagyok aznap a legjobb Női horgász, a két minicsukámmal. (Akkor is ki vagyok akadva a két ovison!)

15259232_1545985048762620_8393046048054905694_o.jpg

Amihez járt utalvány. (Jó elverem az egészet sok-sok pecacuccra, mert soha nem elég!) És orsó, úristen, reggel még egy félhalott orsóval indultam el, most meg egy vadonás újat kaptam! Daiwa én így szeretlek! :D

Aztán még jobban kibuktam. Buktunk. Mutatom miért:

II. A & A Fishing Team Mikulás Pergető Kupa győztesei:
1. Takács Szabolcs 9db csuka
2. Pridecki Nándor 4db süllő
3. Hérincs Viktor 2db csuka
Legjobb Női Horgász : Klakla Alexandra 2db csuka
Legnagyobb hal : Pridecki Nándor 60 cm süllő

15196022_1545983005429491_7731666446346591013_o.jpg

 Nem, nincs hozzáfűzni valóm. Egyszerűen csak rekord mázlisták.

 

Mint én azzal a két kis cukival. Nem baj, a pergetés már csak ilyen, majd legközelebb!

15250858_1208174655938858_662664553990150549_o.jpg

Jövőre ugyan itt! Szebb idővel! Sok csokival, és jó kedvvel!

 

2016\10\25

Az emlékezés napja

Tibolya László emlékverseny - Lajosmizse, Füzes tó

Október 23.

 A hajnali ébredés után, a derült, ködmentes idő fogadott minket a kocsinál. Már a verseny előtti napon bepakoltunk, és vártuk, hogy reggel legyen. Természetesen bátyámmal neveztem, mert sikeresen rászokott ő is a verseny keretein belüli pergetésre. Negyed órával később már az utunk elején jártunk, és csináltam egy hagyományképet is, mielőtt elnyelt volna bennünket az autópálya sötétje. Lajosmizse felé azonban megváltozott az időjárás, mintha tudná, hogy mi vagyunk azok.

14590002_1572016212824598_1531301265962738294_o.jpg

(Gödöllőről a pályán.)

 A tiszta, és látható levegő egyszerre lett szürke, szomorkás a ködtől. Tavaly ugyan ilyen kép fogadott bennünket út közben. Homlok ráncolva tanakodtam azon, hogy vajon az időjárás is tisztában van-e azzal, hogy milyen versenyre indultunk ma el? Aztán persze, szem elé vettem azt a tényt is, hogy  Itt az ősz is. Ami általában nem túl barátságos egyetlen egy horgászhoz sem, de most valahogy még jobban nyomott hagyott az ember lelkében a jelenség.

14700923_1572044766155076_4856941820179840386_o.jpg

 

   A verseny, amire megérkeztünk eltévedés nélkül, természetesen Kalacsi Jani által megrendezett verseny volt, ami most másabb mint a többi. Ez a verseny most nem csak rólunk, azokról szólt, akik ott voltak, és megjelentek. Ez a verseny egy értékes embernek szólt, aki sajnos már nem lehet velünk. Minden lélek aki megtisztelte jelenlétével a megnyitón Laci emlékét, mély együtt érzéssel hallgatta végig a neki szóló dalt a megnyitón. Sokunk arcáról egyforma érzéseket lehetett leolvasni. Még azoknak a lelke is átitatódott együttérzéssel, aki nem ismerte személy szerint Lacit, de azokban a percekben betöltötte a maga után hagyott űrt. Hogy miért?  Mert abban a pillanatban, mindenki közelebb érezte magához, még az is aki nem ismerhette őt, és ez volt az első versenye. Azonban ezek a percek nem épp a szomorúságról szóltak, valami egészen más töltete volt...

14731182_1153731961332869_4559465517154624549_n.jpg

"Most is jelen van velünk."

04.jpg

   A megemlékezés után jött a sorsolás. Általában, semmiféle előre kovácsolt tervem nincs a húzásra, jön ami jön. Most viszont, kiszúrtam egy csomag narancssárga gumihalat, amit köszönök a "Patriot" vagyis a Toirtrap-nak, és mellé még a 48-as számot is. Bátyám a 25-öst húzta ki, de lényegtelen volt, mert így is úgy is egymás mellett túráztunk a tó körül a helykeresés miatt.

14691390_1572136322812587_4921893507213728393_o.jpg

 

    Természetesen a kis házakkal szembeni oldalon álltunk meg, egy szélesebb helyen. Nem volt túl sok akció. Egyedül a kézzel készített süllős wobbleremre volt egy szem koppintás, és ennyiben ki is fulladt a dolog, úgy hogy tovább álltunk a túloldalt kispécizve. Lelkesen figyeltem a koncentráló, és jókedvű horgászokat, és egyre másra az járt a fejemben, hogy minden csalicsobbanás, felkapókar csattanás, bevágás, és csobogás Laciért szólt.

 

14650130_1508796569148135_3190714410687539094_n.jpg

"Laciért horgásznak!"

  De persze a jó kedv sem maradhatott el. Sikerült megállapodni két jobb helyen. Legalább is azt hittem. Egy keskenyebb álláson egy női pergető horgász, aki kivételesen ügyes volt, pár percen belül kettő darab szép csukát terelt ki a vízből. Én pedig mindenféle ráolvasással próbálkoztam, de egyszerűen engem csipőből kikerültek a vadak. Viszont percenként vigyorodtam el egy kiakadt spórin. Mert nem volt elég nekem sem, hogy mindenki körbefogdosott engem. Vegyük úgy, hogy tíz sikertelen dobás után, odacammogott bátyám mellém, "Na majd én..." arckifejezéssel, és második dobásra fogott egy krokodil pofájút. Ott már komolyan azon járt az eszem, hogy felajánlom a botomat a Mikuláskupára...ami sosem fog megtörténni, mert túl jó a bot ahhoz. (Minden horgász ezt mondja.)

14800812_1573517252674494_207790014_n.jpg

  Hát jó, ha a jó sors így rendelte el... a következő percekben nem bírtam megállni egy kisebb kuncogást sem. Bal kéz felől, egy idősebb spóri egy leányzóval állt meg egy álláson. Első dobásra egy csuka. Utána egy hitetlenkedő mormogás rajtuk túl. Valahogy én is így reagáltam volna. Én meg csak álltam és bámultam a gonoszul vigyorgó vízre, ami mostoha volt és semmit nem adott nekem. Nem hibáztattam senkit. Néha a magamban való vívódásomat a mögöttem somfordáló kamerás úriember zavarta csak meg, amikor teljesen elmélyültem magamban, majd hogy nem megijedtem tőlük, olyan hihetetlenül profin mozogtak szinte zaj nélkül mögöttem. Aztán próbáltam nem elfelejteni, hogy legközelebb ne ugorjak a vízbe miattuk. :D

  Végül nem sokra rá egy rávágással később sikerült akasztanom egy nagyobb pofát tőlem hat méterre. Végre! Végre megindul az adrenalin! Na majd most! Felugrottam ültömből, ahogy megéreztem a súlyt a boton. A Nomura gerincbe hajlott, megszólalt a fék, de nem sokra rá a rettenetes rém megszabadult a horogtól. Elképedve bámultam a víznek azon részére, ahol történt az eset, és nem igen akartam felfogni a történteket. Hát a becsület halam is meglógott! De azért, még is csak halas lett a kezem bátyám csuxától, amit ő fogott mellettem, de azért összetapiztam egy kicsit, már csak azért is...

14801147_1573517402674479_1218880812_n.jpg

  Az utolsó tíz percben már feladva a dolgot inkább leültem, és csak dobáltam magamnak a vizet gonoszul. Ez a büntetése amiért sajnálta tőlem a halakat. :) Néha a feltámadó szél felborzolta a szőrszálaimat a kezemen, és végig szaladt a hideg rajtam. Nem mintha megérdemelném. Kitartó voltam na! A maradék két percben inkább összepakoltunk, és elindultunk, mivel messze volt a kocsi az állásoktól, és le akartunk rohanni az ebédet is, ami kifejezetten jól esett az párás, hideg szeles pici átfagyás után. Útközben leadtuk Janinak a fogásit is, gyorsan bepakoltunk, és már tömtük is befelé a hihetetlen finom babgulyást, amihez nem akármilyen süti is járt!

14729403_1507545465939912_1850211296990679846_n.jpg

 Az eredményhirdetést is mindenki derekasan végig állta. Akarom írni, majdnem mindenki. :D Volt aki nagyon fázott, és felfűtötte magát némi ezzel, azzal. Meg is lett a hatása, pedig addigra már kezdett felszakadozni a felhőzet, és egész  barátságos idő kerekedett, mintha Laci intézte volna.

Ha jól tudom 57 nevezőből csak 17en nem fogtunk halat, ami egész jó statisztika volt Jani szerint. A női horgászok is derekasan küzdöttek, gratulálok nekik is! Az első három helyezett pedig szinte fej-fej mellett küzdött. Csak egy pont volt köztük, így hát egészen biztosan kiélezett versenyről beszélhetünk.

14715425_1509095899118202_2134353045319536356_o.jpg

 Végül én nem bántam, hogy nem értem el helyezést, sokkal inkább annak örültem, hogy részt vehettem ezen az eseményen, és része lehettem egy nagy, megfoghatatlan dolognak, ami felölelte az egész hangulatot, és ami mindenkiért szólt, a jelenlétünk pedig Laciért!

kalac.jpg

 

A részletes listát a győztesekről pontra biztosan Jani oldalán, a www.kalapeca.eu-n megtalálhatjátok, illetve facebookon is.

Valamint köszönöm szépen az élményt, és a megtiszteltetést, hogy én is ott lehettem! :)

2016\07\03

KÜLÖNKIADÁS!

Ha most abban reménykedsz, hogy valami újat fogsz olvasni a pergetésről,

akkor menj tévézni.

 

    Mert most ugyanis szeretnék cáfoló tesztet írni egy olyan botról aminek nem a pergetéshez van köze. Jó pár napja a kedvenc Maver Powerlite, 2 részes, 3 méteres, és 4 éves matchbotom megörvendeztetett egy spicctöréssel, és nyugdíjazta magát. Ezzel a bottal 4 finoszerelékes kis egyszerű versenyen vettem részt, és első-második helyezést hozott nekem odaverve a spiccbotokat. Keszegektől kezdve a másfél kilóstól a két és fél kilós pontyokig mindennel megküzdött. Karikába hajolva tessékeltem ki vele őket, 19es monoval.

13509091_1431659336860287_4080905446318806814_n.jpg

De egyszer minden véget ér.

   Szívfájdalommal, és kis depresszióval vettem tudomásul, hogy utód után kell nézzek, mert szinte elengedhetetlen csalihal fogáskor, meg egyszerű pontyozáskor is. Beleszerelmesedtem a match botokba. Finomak, könnyűek, és lenyűgözőek. Másnap hazaérve az éjszakai horgászatból kezdtem el kutatni bátyámmal a neten, jobbnál jobb botok után, de egyszerűen egyik sem volt az igazi. Keserű szájízzel lapozgattam a sokak által közkedvelt kereső motorban, aztán valahogy egy narancssárga cérnázású fekete boton akadt meg a tekintetem. Egy Cormoran PM20-as matchboton.

dsc_4908.JPG

3,60m - 5-20g.

Találtam egy írást róla, egy teszthorgásztól. Ugyan nem akarok személyeskedni, meg semmi ilyesmi, de amikor az embernek adnak egy botot, és nincs kedve aznap kipróbálni, ne menjen a vízre vele. Keménynek írták le, túl merevnek. Őszintén?

Amikor bementem a második boltba, és VOLT ott ilyen bot, PONT akkora, és olyan ami nekem kellett, kibontottuk a tokjából és összeraktuk. Megráztam a parafát markolva, és olyan táncot járt a felső része, hogy kedvem lett volna vele ugrálni a levegőben. A súlya persze nagyobb picivel, mert nem 3 méteres, de még a Nevis Ryos Match 3500-as orsómmal is tökéletesen lehetne egész nap kézben tartva ácsorogni vele. Felhorkantam fejben, és nem egészen értettem, hogy ez a bot mikor volt merev. Vállat vonva kifizettem érte a NEM TÚL drága összeget, és vidáman mentünk haza. Felraktam rá az orsót, végig vezettem a gyűrűkön a 19es Nevis monofilt, és felszereltem 3+2es önsúlyos matchúszóval, és egy jobb fajta pontyos horoggal.

photo_php_1.jpg

Péntek este mentünk éjszakára, és kapva kaptam az alkalmon. Cukk keménykukoricával csaliztam, és dobtam a szokásos 20-25 méterre az akácfa árnyékától kissé jobbra, az etetett helyre. Itt megjegyezném, hogy IGENIS hajlik a spicc a 3+2-es úszó alatt. Rettenetesen nagyot lehet dobni vele...

Az első kapásra reagálva lendületesen vágtam be, és sikítani kezdett rémülten a fék. Ő se gondolta volna, hogy a botavatás ilyen sikeres lesz. A bot nem túl puha, és nem túl kemény, úgy dolgozott ahogy jól esett neki.

DE! A második éjszakai alkalmával, csak este 11kor jött az első ponty. Feltolós kapás. Mire hunyorogva kiszúrtam a patront a nagy sötétben, már feküdt az úszó a felszínen. Adrenalintól elfulva vágtam be, és csak időm volt megtartani a Cormorant, meg veszettül sikítani kezdett a fék, a bot spicc pedig vízfelszínig hajolt, szabályos fél O-ban. A csendes tó felszínét érintgette, ahogy a stupekos botok alól vezettem vissza némi erőltetéssel a halat, ami aztán bestartolt a stég alá. Gond nélkül tessékeltem ki onnan, mindenféle megerőltetés nélkül. Nagyjából 4-5 perc lehetett a fárasztás, és épségben ki került a szép hosszúkás ponty is. Egy 5-20grammos keménynek beállított puha bottal... jó, jó tudom ne akadjak fent ezen.

A lényeg, hogy méltó utódja a Mavernek. Elegánsan dolgozik, és elegánsan néz ki. Nem csak azért mert narancssárga a cérnázása. Hanem mert egy élmény vele horgászni, és mindig felderülök a meglátom a csomagtartóban, amikor kinyitom a kombi hátulját a pergető bot mellett...

2016\06\12

Hogyan készült?

Az Esox Hunter.

 

Pontosabban egy wobblerről van szó, amit szerény személyem készített el a napokban. Eddig két nap ment rá, és még 3 fog a száradás miatt. Na, de ennyire ne rohanjunk előre.

   Wobblert készíteni bárkit tud, akinek ügyes keze, és szereti a színeket. *ugrálva jelentkezik*. Az én wobbleres pályafutásom tavaly indult, amikor is találtam egy balsalécet a garázsban. Azóta lett 5 fahal belőle, és kettő hozott már csukát, és süllőt is.

   Az Esox Hunter története e héten kezdődött, amikor is egy újabb matchbotos horgászverseny végett betértünk a Veresegyházi Hari-Hari horgászboltba. Az ottani NAGY horgászhölgyek mindig remek tippeket és tanácsokat adnak mindenben, pergetés, meg harcsázás, illetve bármi másban is. Jó kapcsolatnak örvendünk velük, így hát minden alkalommal amikor versenyre megyünk, és utána beesünk hozzájuk tartunk egy kisebb élménybeszámolót, mint én legutóbb a pergető versenyről. Elújságoltam, hogy a kézzel faragott wobbleremmel fogtam egy süllőt, amit egyikük hitetlenkedve, hatalmas mosollyal jutalmazott.

"Azóta se tudtam balsafát szerezni, hogy tudjak még kisértletezni." - magyaráztam kissé letörten. Jó móka két óra alatt egy testet kifaragni, aztán szórakozni az ólmozással, meg a plexi nyelv csiszolásával...

Nem sokra rá eltűnt a hölgyemény a ház felső szintjében, és egy kisebb csatazaj közepette, felbukkant egy balsarönkkel. Kétkar vastagságú fáról van szó. Kerek szemekkel bámultam rá, amikor elmesélte, hogy egy öreg wobblerkészítőtől örökölte, és hogy a felét odaadja, de a másikat kéri vissza, plusz egyet faragjak neki ebből, és ki is fizetné.

 "Nem kell kifizetni, elszáll a varázsa. Szívesen csinálom. :)" - válaszoltam mosolyogva.

Rá másfél napra, amikor úgy éreztem, hogy na, most van ihlet kimentünk a garázsba, ketté vágtuk a fát, és a mienkét elkezdtünk darabolni. Meg is lett a test olyan két és fél óra alatt, de nem tetszett. Ott hagytam pihenni, hogy hátha... hát egy nap múlva meg is lett az eredménye.

 

dsc_4529.JPG

(Háttérben a díjnyertes Deep One, és kisöccse.)

A plexi terelőlap még régebben ki lett vágva, azzal nem ment el időm. A drótozást mindenki tudja, hogy hogy van nem? :D Persze hogy nem. Nem nagy kunszt, de azért 4x szúrtam el a hajlítást.

dsc_4530.JPG

A test hasán sac/kb középen kell megejteni a bevágást egészen addig, amíg jó helyre nem kerülnek a karikák az orron, és a farok végen. Ugyan ekkor a terelőlap helyét is megnyiszáljuk. Utána megtömhetjük ólommal a hasát. Természetesen ezt is saccolva. (Mert lusta vagyok okosabban megoldani az egészet...) Jó alaposan beragasztunk mindent a helyére. Az első réteg lakk higítva megy fel rá, hogy megszívja a fa, és ellenállóbb legyen a harapásokkal szemben.

dsc_4544.JPG

(Fakóból sötét barna.)

Ez fél nap. Pontosabban egy éjszakai horgászat ideje. :D  Másnapra megszárad annyira, hogy be lehessen próbálni a terelőlapot, és mehessen úszáspróbára, ami rettentő jól sikeredett. Mélyre törő lett, de olyan szinten, hogy fél perces vontatás után eltűnik a mélyben, és ijesztően rezeg a Sweepfire spicce is. Csak remélni merem hogy tényleg normális a mozgása.

Csiszoljuk meg az esetleges kiálló részek miatt, rontja a szépérzéket.

Festés!

 

Ezzel mindig viharban vagyok. Szerény véleményem szerint a halak 80%ban a rezgésre mennek, és 20%ban a színre. Ebből kifolyólag, mindig rikítókban gondolkodok. Ami a képen van, az akril festék, újak, és az Esox az első, amin kipróbáltam őket. Hát, meg kell hogy mondjam erre én is habzó szájjal vágnék rá.

dsc_4554.JPG

Ennek az akrilnak az a hátránya, hogy több réteg kell, hogy fedjen. A sima modellfestéknél elég kettő, és nem látod a fát. Minden esetre, így még jól nézett ki...

dsc_4561.JPG

Aztán jött a hajtépés...

Ugyanis, a fekete kiemelések és a csíkok, a jól bevált alkoholos filccel készültek, amik nem mosódtak el az előző halakon. Mondom NEM mosódtak el. De, Esox úgy döntött hogy megcáfolja az egészet. Az első hajólakk bevonat után elkezdődött az apokalipszis.

dsc_4567.JPG

"Most miért? Olyan egyedi lett... meg nagy sebességnél van ilyen, hogy elmosódik." - magyarázta apu.

Persze én elhiszem, de nem saját célra készült, hanem ajándékba. "Hogynézezmárezki?!" Háborogtam tehetetlenül. Homlokráncolva csóváltam a fejemet, és próbáltam nem arra gondolni, hogy remélem be fog szakadni az első akadóba, vagy kézbesítés közben egyszerűen belekap a szél és világgá úszik.

Na mind egy is. A lényeg hogy még egy réteg lakk, 3 nap száradás, és mehet az új gazdájához.

Esox Hunter, a szemtelenül gyors wobbler.

dsc_4563.JPG

2016\06\05

"Fogtam egy süllőt!"

III.Tápiómente Bajnoka - Mészáros Bence Vándorkupa
Egyéni Parti Pergető Kupa

 

 Hajnal 1kor azon izéltem, hogy aludni kéne. Cuccokat a kocsiba pakoltuk, átnéztük a botokat, wobblereket és társai. A csomagtartóban helyett kapott a július gyermek horgászversenyre felajánlott 3 zacskó ajándék, és 5 bot is. Nem volt túl drága beismerem, de már a tudat és az érzés, hogy adunk mindig pozitívan tölt fel. (Köszönjük a FŐHESZ-nek, hogy beszálltak mellénk a támogatásba :D). Kemény harcok árán végre sikerült álomba rugdosni magam, annak reményében, hogy aznap még a versenyen sikerül végre idén ragadozót akasztani.

 Reggel 5kor rácsaptam a telefonra, mert goromba módon fel akart ébreszteni, ami sikerült neki, de még azért 10 percet heverésztem azt hallgatva, hogy bátyám mikor mászik ki az ágyból. Csak a ruha kellett meg némi útravaló. A GPS most nem ejtett át (csak hazafelé... aztán kiderült hogy bátyám berögzötten megjegyezte a rossz utat)  és időben odaértünk a tóra. Még a kezdés előtt szóltam Kalacsi Janinak, hogy szeretnénk átadni a gyűjtött dolgokat, amiket be is pakoltunk a lakókocsiba, és közben eszembe jutott az elhagyott wobblerem is. (Igen, feltétlen muszáj volt megemlíteni.) Időközben pedig nővérem ajándék UL botját is átvehettem, mivel az elmaradt a Női Parti pergető kupáról. :)

A megnyitóval egybekötött megemlékezés után következett a sorszámhúzás. Illedelmesen kibattyogtam bátyám után golyót húzni, és egyből szemet szúrt valami.

dsc_4500.JPG

Számozzunk már kicsit. 23-32. Csak az én agyam sikított fel meglepődve ezen? 32-32, 23-23. A csapat/pár szám 7 volt. 7-7. Csupa tömény szerencse szám. :D

Ennek hangot adtam bátyámnál is:

- Te, nézd már!

- Mit?

- 23at fordítsd már meg. :D 

- Tényleg :O

     Miután kihúzták az összes számot, és elindítottak sorban mindenkit a tóra, én okos fejjel bátyám után csoszogtam a vizes fűben, az ívó keszegeket figyelve a part szélében. A tavunkból kiindulva, keszeg íváson mindig van rabló.  Aztán elhúztam a szám szélét, mivel minden tó más, úgy hogy nem sok reményt fűztem hozzá végül. A tó "hátsó" részének sarkában álltunk meg, ahol nővérem nyerte idén a Női pergető versenyen a kupát. Szokásos botnyitás, első két esélyes doboz kipakolás, wobbler felett hümmögés, esély forszírozás...végül úgy döntöttem, hogy az újonnan szerzett wobblert próbálom ki, akinek neve Lucky. Szerencsétlenség a szerencsében, az első bevágás után, a csuka a drótelőke fölött kapott a wobblerre aminek következtében MAJDNEM odalett a wobbler. Merítővel sikerült kihalászni! :D Megmaradt, és a következő tíz percben hozott egy csukát.Kicsi nehezedés, aztán ráverés. Nem volt túl nagy, de úristen, megtört a jég!

dsc_4512.JPG

Utána rövides csend következett. Nálam. Bátyámnál megszólalt egy rövidke másodpercig a fék, és illedelmesen meghajlott az Alcedo az akasztott csuka súlya alatt.

dsc_4511.JPG

 

  Háhemihogyhe? :D 1-1. Jó hát oké, boldog voltam mert neki se sikerült az elmúlt versenyekben egy darab csukát se fogni, szóval fej-fej mellett majdnem már versenyből is, meg az adrenalintól is felbuzdulva dobáltam tovább Lucky-val. Nem sokra rá fura módon művelt kapásra reagálva bevágtam, és homlok ráncolva figyeltem, ahogy egy kígyótestű kis csuka kúszik ki a vízből. Nem mondanám hogy küzdeni akart, inkább csak "jóvan, hagyjál már csak szedd ki ezt a piercing-et és had menjek már tovább" volt. 2-1. Vigyorogva szöszöltem le a Lucky-t és dobáltam tovább. Sokáig nem volt semmi, de többeknek sikerült szép számmal fogni közben. Az utolsó másfél óra előtt a wobbleres doboz fölé gugoltam, és valami oknál fogva, a talált-faragott-kissé sérült wobbleremet tettem fel, aminek a készítése 3 napot kitett. Első dobásra nem volt semmi, aztán a másodiknál döbbentem meredtem a bot végére.

   Nehezedés után határozott koppintás, reflexből vagy inkább ösztönből bevágás. Lassan és lomhán úszott felém valami. Nem rázta magát, nem tépte a botot... Tisztességesen, és méltóságteljesen bukkant elő egy süllőfej, én pedig azt hiszem valami ilyesmit mondtam akkor: b@szki ez egy süllő... és verte az 56 centit. Abban a hitben voltam hogy megint egy hínárost puszilgatott a wobbler, de nem. :D

dsc_4517.JPG

"A saját wobbleremmel fogtam!"

 Fülig érő szájjal újságoltam az összes fűszálnak,  pár hangyának, meg a környező versenytársnak is. "Hát ez mekkora jó már! Nőin is két csukával és egy süllővel értem el helyezést." Hú, hát most aztán kell még hal! Fogtam hármat, tök jól esznek a tavalyihoz képest, biztos lesz még rávágás. Aha, volt mindenféle gaz a wobbler terelőlapján... időközben megjött bátyám második csukája is.

dsc_4516.JPG

    A maradék 1 órában helyet változtattunk mert nem volt semmi akció. Közben elkezdtem matekozni, hogy ha még súlyozottabb helyezést nem is érek el, de az első 10ben tuti benne leszünk. A páros helyezést meg el is felejtettem...

     Jani lefújta a versenyt ha jól rémlik, olyan 13.45-kor, és leadtunk a mérlegelőnek a fogási naplókat. (Időközben leüldöztem Janit a sátorban és mutogattam neki a süllőt :D hát persze hogy a 60 ember minimum fele már tudott róla. "De ha én nem adom vissza, akkor nem fogsz süllőt!" Hát persze! :D" )

    Egy rövides segédkezés közben az ebédnél (papír eret vágtam mindenkinél ollóval, muhahaha! >:D jó, csak karszalag volt...) és miután én is megebédeltem, ültünk le a nagy sátor külső részénél várni az eredményhirdetést.

dsc_4520.JPG

(Vicces energia ital is járt az ebédhez. Nem tudom ki találta ki, de nagy koponya volt. :D)

    Az első 10 helyezetig fel se álltunk, mert 3-2 csukával szerény véleményünk szerint bőven benne voltunk. Aztán hitetlenkedve kellett rájönnünk hogy az első ötben is. Sőt... tesóm 4. lett a két csukával, és tépte a haját mert amúgy leakadt egy 3. neki a part szélében. "Ha az meglett volna!" Én homlokráncolva bámultam versenyzőket. Csak a szokásos " Idén is elhagyták a fogási naplómat? :D" (Tessék csak emlékezni a női verseny beszámolójára.) vigyorral ücsörögtem a földön, amikor Jani bemondta a nevemet.

    Nagy szemeket meresztve bámultam végig a sátor alatt ácsorgó jókedvű embereken, mivel hallottam olyat is, hogy volt nem egy 4 fogásos eredmény... (Gyerekek, csukjátok be a fületeket pergetés közben, sok bosszúságot spóroltok meg magatoknak.) Hát...hú, azta! Ugrottam is fel és mentem ki a jófélegyűjtős pálinkáért, és a többi ajándékért. Épp hogy kiértem, és bemondta az első és második helyezettet (Gratula Anita! :D) mehettünk is vissza bátyámmal, mert a "testvérpár!" vonulhatott vissza a plusz kupával járó Páros első helyezésért.

20160605_165913.jpg

Összefoglalva? Büszke vagyok a Nomurára. A botomra, ugyanis a mai napig halat nem látott, és karácsonyra kaptam, tehát már ő is "beavatott" lett. A Ryobi a süllő után kattogni kezdett, úgy hogy azzal kezdenem kell valamit. Ja, nem erre vagytok kíváncsiak. :D A versenyre nem úgy indultunk el, hogy 0 fogással zárunk. Volt valami a levegőben, valami olyan érzés, ami azt súgta, hogy ez a verseny más lesz. Talán a hangulat is hozzá tett, a versenyzők jókedve, és Jani hibátlan szervezése. Minden esetre rommá égtünk a napon mert arról volt szó hogy ma vihar lesz... vihar volt.

Viharos jókedv. :)

dsc_4502.JPG

 

Köszönet minden résztvevőnek, és Kalacsi Jánosnak valamint a támogatóknak, hogy ismét egy felülmúlhatatlan versenyen vehettünk részt!

Üdv.: Egy lelkes kezdő pergető.

 

 

2016\04\25

VII. Női Parti Pergető Bajnokság

Esős családi győzelem.

 

Na, de nem úgy...

   Szóval. Idén a tavalyi győzelem margójára, nővérem is benevezett a versenyre. Előtte két héttel fordult meg a fejünkben, hogy talán kéne gyakorolni. Egy héttel később meg hogy talán nagyon kéne gyakorolni. Előtte egy nappal Domonyi II-es tavon meg hogy nem kéne beszakadni. (Sikerült neki.) Fogni nem fogtunk semmit, mert hát  a Domonyi tóról beszélünk, és ott a nádfal lenne az esélyesebb ami persze a túloldalon van, és bejárókról pergetni nem leányálom. Na, de lényegtelen. 

(Amúgy nem ismerős ez az egész?:D Bár én fogtam előtte csukát, de még akkor sem voltam biztos benne, hogy fogok-e egyáltalán valamit verseny alatt.)

   24.-én karöltve két kísérővel hajnalban elindultunk a versenyre, Tápiószentmártonba. Hozzá tenném, hogy itt akkor nem esett az eső, szélcsend volt, és kellemesen meleg két pulcsival. Félúton már csepegett, aztán szakadni kezdett. Ó nem probléma, esőben is amuroztam már stégbejáróról, nem igazán hat meg hogy vizes leszek. Sorsolás előtt Kalacsi Jani átadta az ajándékokat Szegedi György világbajnokunk, és Erdélyi PuPa Balázs (kezet fogtam vele! D:) társaságában a hagyományos módon, és persze megkaptam a Vándorkupa másolatát, hogy legyen emlékem a tavalyi győzelemről.

13055085_1375082152518006_5566366918058433408_o.jpg

Ha már idén sikerült nullázni. A verseny első órájában (meg a másik háromban) szokásosan végig próbáltam az összes létező esélyes színt, és még így se akadt semmi. Mellettem balra ez alatt az időtartam alatt fogtak kettőt, plusz egy leakadt.

13048242_1181871455179184_6561555363799368071_o.jpg

Aztán nővérem tőlem jobbra a tó sarkában akasztott egyet. Ment a telefon, hogy mekkora, meg mivel... bizonyára akik ismerősök facebookon tudják, hogy egy ideje wobblereket faragok, súlyozok, drótozok, festek, lakkozok és tesztelek.

kepkivagas.PNG

(Itt még száradt a lakk terelőlap nélkül)

Kért tőlem egyet még verseny előtt, kék-UV sárga kombóval. Nem igazán hittem hogy tényleg hoz majd halat. De sikerült neki, egy 53 centis csukát a partig hozni. :) (MOCSKOSUL büszke vagyok,) A második csukát amit már akkor fogott amikor én is mellettük voltam, egy fehér-piros minnow típusú Goldstar wobblerrel fogta, és kisgyerek módjára ugrált örömében, amit még a mérlegelő is megmosolygott. (Kár hogy nem voltam ott az elsőnél.)

(Én meg kilóra a hínárt. Nem baj, legalább kevesebb lett belőle megint. :D Szívesen! :DD )

13071811_1181871625179167_1889877902302940288_o.jpg

Az időjárás végett ez már rekordnak számított mert a jéghideg szél és a folyamatosan eső víz, amit a FRONT hozott, betett a csukáknak. Nagyon kevés került ki a tóból, és ebből kifolyólag, még azok is nulláztak, akik már pedig mindig fognak halat. Azért az utolsó percig próbálkoztunk, hol kisebb gumival part szélben, hol mélyebbre futó wobblerekkel... de ennyit adott a sors aznapra. 

     Bőrig ázva ebéd után vártuk az eredményhirdetést, ahol bebizonyosodott az, amit másik nővérem (mert hogy kettő van) barátja egész verseny második felétől hajtogatott. "Senki nem fogott három csukát. Figyeld meg első lesz én már tudom." ÉS persze hogy első lett. :D

 

13029550_1031284570294535_556113821999647112_o.jpg

Lehetnék irigy, nem de meg se fordult a fejemben. Én tavaly nyertem idén neki járt. Főleg azért, mert ő még csukát se fogott előtte, és 1x látott pergető bottal vízpartot. Nem vagyok irigy, mert azzal a wobblerrel nyert részben amit én csináltam. ÉS NEM VAGYOK IRIGY mert végig állta a 4 órát a szélben, és a szakadó esőben. (Én esőkabát nélkül de az mellékes.)

Nem IRIGY vagyok hanem BÜSZKE.

13071963_1031280413628284_524736256683816011_o.jpg

Hogy én mit nyertem? Még egy pergető horgászt a családba, aki legalább olyan őrült horgász lett mint én meg bátyám.

 

Eredményhirdetés és fényképezkedés után jött a tombola. NA, itt is nyertem! :D Aznap a 28as volt a szerencseszámom, mert hogy kétszer is ki lettem húzva. Egyszer bögrét nyertem pálinkával, utána meg egy Diós tortát ami Vaniliásnak lett átadva. (Jól járt a család...)

Egy szóval, hiába nem fogtam csukát, és nem értem el helyezést, aznap akkor is sokat nyertem. Találkozhattam olyan emberekkel, akikről csak hallottam eddig, olyan jól érezhettem magam mint sehol más versenyen, és többet nevettem egy nap alatt mint 1 hét alatt szoktam.

Köszönjük Kalacsi Janinak az ismételten feledhetetlen versenyt, és a szervezést, a támogatóknak az ajándékokat, a felajánlóknak a tombolát, és fővédnöknek, Szegedi Györgynek, a ház gazdájának Erdélyi PuPa Balázsnak, valamint a ház asszonyának, Jegyes-Tóth Krisztának, hogy megtiszteltek minket a jelenlétükkel a versenyen.

Jövőre ugyan itt, csak szebb időben!

12540912_1278657825495345_1582838464905704708_n.jpg

2016\04\03

Polaroid szemenköpés...

avagy, hogy nézz be a víz alá.

Majosháza-Harcsa horgásztó

Monarch Dok Spinning Cup

2016.04.03.

 

   Az idei első pergető verseny, egyenlő volt az önmegsemmisüléssel. Nem otthonról indultunk, de időben, és az út sem volt bonyolult. A tó megközelítése sem, bár azért pár méterrel odébb a buszmegállóban meg kellett fordulnunk, mert a GPS tovább vitt, mármint nem ismerte a tó felé vezető föld utat.

12891048_1356547687704786_114565552256964737_o.jpg

   A szokásos gyülekezés, és a 31.es sorszám kihúzása után (na meg, a reggeli energiaitalra engedett mini pálinka) elegánsan sétáltunk egy kört a felszereléssel a tó körül. Majd hogy nem utolsónak indulva. (Ne szépítsünk, utolsónak...) Ez már lehetett volna egy rossz előjel. A versenytámogatótól kapott 3 gumihal, illetve egy wobbler bevetésével az első óra nagyjából azzal telt el, hogy szugeráltam a csukákat, nem mintha használt volna. Mind eközben bátyámékkal megtárgyaltuk, hogy ismerőst elhozzuk erre a tóra, mert tökéletesen szemet kényeztetően néz ki a környezete, és meglehetősen barátságos is a szigetecske, meg a stégek is. (A hasast dobáló pontyoktól nem is beszélve, fejben már sátrat vertem. :D)

  Egy újabb eseménytelen óra múlva, a polaroid napszemüveg (Fox XT4) olyat engedtetett látni, hogy szálanként száz irányba álltak a hajszálaim. Egy csukiafi, vagy lányfi, jókedvűen beállt egy mini bokor aljába napozni, tőlem balra a partszélben. Dermedten meredtem rá, és óvatos léptekkel elindultam a citromsárga nimfa felé, ami a táskában lapult. A becserkészés sikeres is lett volna. Az orra előtt ugráltatott gumi csábosan illegette magát előtte, amire rá is kapott, aztán mint akibe belerúgtak, ki is köpte és eltűnt szem elől. Leesett állal bámultam a vízre, és hitetlenkedve markoltam a botot... nem sokra rá, wobblerre váltva, és dobálás közben, újabb két páciens állt ki a part szélbe hawaii-dj-nyaralás gyanánt. Remegő kézzel és adrenalintól fűtve vontattam be az orruk elé a wobblert, ami könnyedén elúszott előttük, és partot ért. Mintha mi sem történt volna, úgy lebegtek egy helyben...

"Ez most komoly?!"

A nimfa se vállt be. Az orrukon kopogtattam, de komolyan. Minden féle gumit cibáltam és énekeltem nekik, de egyszerűen uszonyon fordultak, és elhúztak. Ez eddig három... Az utolsó órák felé, egy két részes Salmo-t kotortam elő, és dobáltam a mélyvíz felé. Úgy rémlett, hogy egész mélyre, úgy 4-5 méterig lemerül. Harmadik dobás után a polaroid csoda a víz alatt egy fejet rajzolt ki a wobbler mögött a vízparttól három méterre. Egy csukáét.

Szempillantás alatt megállt a kezem, és lebegni kezdett a műhal előtte. Aprókat belehúzva reménykedtem benne, hogy végre valahára, egy nyavajást én is horogra keríthetek, ha már mellettem dzsungelharcot vívott az egyik versenytárs egy szép csukával, ami meglógott a botjáról.

Hát nem. Ez is fogta magát, a képembe röhögött, és hátat fordítva nekem, illedelmesen, azt a csinos seggét riszálva, elúszott a tó közepe felé...

Úgy, nagyjából 4x kaptam idegrohamot a verseny ideje alatt, és növesztettem új hajat a bohócok miatt, akik csak napozni álltak ki a parthoz szinte. Vagy lehet, hogy én csináltam valamit rosszul. De könyörgöm, helyettük nem ehetek!

Megvártam az eredményhirdetés java részét, aztán sajnos mennem kellett, mert tesóm időben haza szeretett volna érni.

Helyezés, és hal nincs. Tanulság van, tessék levonni, nekem már sikerült...

Na de majd 24.-én...maaaajd.

>:)