Noé bárkája hozta pergetők.

8. Bolyhos Csapatpergető Kupa

 

    Nyilván mindenki ismeri azt az érzést, amikor irtózatosan menne horgászni, de ömlik az eső. De nem ám csak áztat, rendesen ömlik. A verseny előtti napon már délután elkezdett esni, akkor még volt némi bizodalmam abban, hogy ez biztos csak időszakos lesz, és el fog állni. Még lefekvés előtt bambán nézegettem az Időképen, a felhőkép nevezetű térképet. Elhúztam a szám sarkát, ahogy a komplett országot szürke takaró fedte, és hiába mondtak szelet másnapra, ez direkt nem akart semerre sem menni. Nem ahogy akkor este, de reggel sem.

22554859_2119060201453527_8994898180142185524_n.jpg

De nem is ez volt a probléma. Mivel ismételten front betörés volt, így én nem tuningoltam magamat, mint jó gyerek az utcai gyorsulásra szánt Bömbölőjét. Amikor hajnalban a sötétben kitettem a lábamat az ajtón, ugyan azzal a lendülettel fordultam vissza a második esőkabátért is, még egy gatyáért, két pulcsiért. (Nem volt elég.) A cipőmmel nem foglalkoztam, még ez előtti nap lesikáltam, mert befogtam lovagolni pár hete. Lefújtam hogy arrébb rugdossa a vizet magáról.

  Szóval, bepakoltunk, a nagy Klacsuka Team, kemény négy fővel (annyira imádtuk egymást, hogy a taktikai megbeszélés belefulladt abba, hogy mindenki arra megy, amerre akar.) az út felénél, a csapat egyik fele morogni kezdett az eső miatt. Persze, nyilván, ép eszű ember nem teszi ki a lábát egy ilyen büntetésnek számító esőben. Engem nem igazán zavart, harcsáztunk már ilyen időben a stégen, fárasztottam 5 kilós pontyot ilyesmi volumenű isten áldásában. De rájuk hagytuk. Csak akkor kezdtem el én is aggódni, amikor a tó felé vezető homokos úton a Step Way (Dacia Logan) bal oldala csúnyán eltűnt egy kis tóban, ami a homokos úton elterült. Szörnyülködve vettem tudomásul azt is, hogy a felhők ugyan ott vannak, és ugyan úgy néznek ki, mint fél órával ezelőtt. Tíz percet ültünk a tó előtti parkolóban a kocsiban,és próbáltuk elnyomni magunkban azt a jövőképet, hogy semmi kapás nem lesz, és ladikozni fogunk a cipőnkben. (Én ladikoztam is, csak evezőm nem volt, bár az első két és fél óra alatt sikerült meghallgatni, ahogy cuppogva szedem a lábamat a tó elülső felébe, és nem a sártól...)

img_20171023_073251.jpg

Viszont, egy valamit kiemelnék. Nagyon, NAGYON sokan eljöttek. 15 csapat volt jelen, és ez a parkolón is megmutatkozott. Hölgyek és urak, ifjoncok, egyaránt, beöltözve, mosolyogva, botot szerelve, és kipakolva a kocsikból. 

Hallottam már olyanról, hogy, ez csúnya lesz... beijedtek sokan az esőtől, és sorra mondták vissza az egészet. De, ez itt pont az ellenkezője volt. Mintha a pergetők más univerzumból bújtak volna elő ezen a napon, és már csak azért is bizonyítani akarnának. Legalább annyira, mint mi.

Ezen elmélkedve, végül jól beöltöztünk, és eleveztünk reggelizni. Miután meg volt, jöhetett a sorsolás.

22769790_2119061058120108_3474946447027602928_o.jpg

  Ez a verseny annyiban különbözik, hogy nem egyenként indultunk el, hanem a komplett csapat indult el egyszerre. Miután ifjoncunk kihúzott minket harmadiknak, az összes cuccunk felmarkolva elindultam a "Szandi sarok" felé. Jó, nem hivatalosan, de Jani kinevezte annak. (Majd csináltatok egy táblát és leütjük a sarkon. :D ) Szilárddal ketten oda, míg bátyámék előre mentek. A csaliválasztás ilyenkor megint csak az időjárásnak megfelelően volt botrányos. Borult idő, ugye a tó is visszatöltődött, de ugyan akkor nagy csukák is voltak benne... vállat vontam, és kikotortam a twister farkú wobbleremet. Rikító zöld, fekete csíkokkal, sárga farokkal. A dudaszó után az első tíz dobásra semmi nem jött. Aztán, kiszúrta a szememet egy kék-ezüst Yo-Zuri. Nővérem választotta Vecsésen. Nedves kesztyűvel akasztottam fel, és ejtettem be, tőlem jobbra, nagyjából a parttól hat méterre a süllyedő wobblert. Kettőt tekertem. Tényleg csak kettőt.

22555473_2119062064786674_1479250071080820059_o.jpg

A következő másfél órában hatalmas lendülettel, és az esőcseppeket számolva, és persze figyelembe véve azt is, hogy kezdett a gatyám alulról felfelé botrányosan szétázni, próbáltam még egyet fogni. Mármint komolyan. A telefonomat zsebből zsebbe pakolásztam, hogy ne ázzon meg, épp úgy, mint a kis könyvet. Nem volt több rávágásom, se koppintásom se semmi utána. Három különböző helyet is kipróbáltam, végül elvonaglottam félig átázva a csapat másik feléhez, ahol bátyám és nővérem együttes erővel kifogtak egy 66centis csukát. Nővérem megakasztotta a tó közepe felé, de lefordult neki, bátyám pedig rádobott fehér twisterrel, és kiszedte. (Csak a mesében.) Félidőben a feltámadó szél miatt, nem bírtam tovább a dolgot, és dideregve kértem el a kocsikulcsot. Kitipegtem cuppogó cipővel bőrig ázott gatyával, és átázott dupla esőkabáttal (nem a kék kukás zsákra gondolok). Tíz perces torna után a hátsó ülésen, a cipőt leszámítva, de szárazon mentem vissza megújult erővel.

  Arra lettem figyelmes, hogy senki nem ácsorgott a sátorban, csak a váltók. Mindenki más dobálta a vizet, sűrű helyváltások közepette. Volt egy két sorstárs is, ha jól láttam, akiket szintén megáztatott az égi áldás, de ők tovább bírták. Volt egy-két hosszúra nyúló perc, amikor jobban rákezdett. De már akkor kezdett kissé betelni a pohár, de nem esővízzel. Dél körül Jani bejelentette, hogy aki már tényleg nem bírja, és nem lát esélyt kapásra, nyugodtan mehet ebédelni. Még fél órát győzködtük magunkat, hogy meleg lesz az egykor is, de nem ment. Én nem akartam kockáztatni egy tüdőgyulladást, főleg mert nem volt több váltó ruhám. Összepakolva kullogtunk ki a kocsihoz, közben figyelve az esőkabátosokat, hátha sikerül még valakinek egyet megakasztania. De nem volt akció. Végül elvonultunk a sátorba az ebédért (imádom az édeskés savanyút) és forró teázás közepette megvártuk a többieket is.

img_20171023_125636.jpg

   Bő húsz perccel később, miután sikerült beszedni a fogásikat, és mindenki megebédelt jöhetett az eredményhirdetés. 15 csapatból, sikerült a kettő darab csukánkkal 8. helyet elérnie négyünknek. (Halkan megjegyzem, lenyomtunk 6 fős csapatot is.) Nem gondoltam volna. Sőt. Főleg ebben az időben, de elismerésre méltó, hogy mindenki derekasan végig küzdötte a versenyidőt.

22552497_1946423952052059_3822522717197152808_n.jpg

 

Helyezések:

 

1. Csukás Csávók

2. Tiszafüredi Sporthorgászok

3. Colo Team

Legtöbb hal kategória /3db/ és a legjobb Női Horgász címet Szűts Erika nyerte! A legnagyobb csuka 86 cm volt!

22770500_1946806838680437_5529724326088455832_o.jpg

  Ez úton is Gratulálok minden helyezettnek és nem helyezettnek, becsülendő az a teljesítmény, amit nyújtottak az esőre nézve. Szeretném, ha ez minnél több szezonális horgászhoz eljutna, mert a horgász, az év minden időszakában, minden időjárási viszontagságában is horgász.

 

/További képeket Kalacsi János facebook profilján találhattok./

Ui.: Az év még nem ért véget.