Egy kezdő pergető blogja...

2018\04\22

9. Női Parti Pergető Kupa

Szóval, megint a parton.

 

img_20180422_131214.jpg

   Megmondom őszintén, most nem kerülgetett szombaton az a tipikus "huh, holnap verseny, de izgulok!" érzés. Mert a Tőzegesre lassan már úgy járunk versenyre mintha hazamennénk. :D Vasárnap hajnal 5kor keltünk, beraktam a kocsiba a Nomurát meg a Dajwát (direkt így írtam.), de még előtte való nap tanakodtam, hogy a "kistaknyost" (Tsurinoya 180cm ultralight, NARANCSSÁRGA.) berakjam-e sügerezni. Mivel nem túl gerinces, és inkább  csukák bandáznak a tóban, ezért inkább megkíméltem az életét. Szóval, bedobozoltuk magunkat a kocsiba, és elindultunk a nagy útra. Menet közben persze már gondolkodni kezd az ember lánya, hogy még is, mi a fenével kezdje el csapkodni a vizet. Talán a saját kézzel faragott alkotásaival? De süt a nap... van pár jó kis csillogós wobblere, de áh, még se. Aztán elrévedve eszébe jut az ezüst támolygó, és végül annyiban maradt az elmélkedés, mert megálltunk a hagyomány pékségnél. Utána meg már kiment a fejemből az ezen való gondolkodás.

img_20180422_064104.jpg

   06:30kor leparkoltunk a tó kapujánál. Ja, korán értünk oda, pedig nem szoktunk, de nem is volt baj, mert odaajándékoztam felajánlásra a faragott wobblereimet.

img_20180422_070942.jpg

(Fadoboz légió.)

Továbbá leszállítottunk kettő darab kosarat ami szintén felajánlás volt. Kellemesen elkezdtünk melegedni a napon, és megvártuk, amíg minden nevező beérkezik, és kényelmesen megreggelizik. Aztán Jani (bácsi) felszólalt, hogy most aztán már sorsolni kéne. De nagyon. :D Úgy hogy, sikeresen belenyúltam a kettes számba. (urstnmegtörtajég!) Nővérem pedig a 27-est húzta. Ha azt vesszük, nem koncentráltam arra, hogy juj mit fogok húzni! Egyszerűen csak megfogtam a labdát. Amúgy is furcsa érzésem volt reggel óta. Mivel hatodiknak húztam, volt időm még matatni a fegyveres dobozokban, így került a faragott egér a Dajwára, Ottó bácsi műve pedig a Nomurára. Jóvanazúgy. Miután mindenki kihúzta a maga szerencséjét, elindított minket Jani, növekvő számok szerint.

img_20180422_082237.jpg

Találós kérdés: hová indul a kettes számot húzó Szandi?

Várj várj, segítek... ühüm, Szandi Sarok :D

   Bátyám közölte, nem lesz az jó, én meg de jó lesz az. Úgy hogy, lecuccoltam, kiakasztottam a horgot, és vártam a jelre. Jaj csak dobjunk már! D: Nagyot akarok fogni. De tényleg nagyot! Morogtam a vizet bámulva. Emlékszem, Jani mondta, hogy nagyok vannak benne. (Ugye milyen jól tettem, hogy otthon hagytam a kistaknyost?) Szóval, igen, Ottó bácsi merőkanalával indítottam a jelző hang után. Persze, totálisan sikertelenül. Hát, de ezüst, meg süt a nap! Elhúztam a szám sarkát. Felraktam pár faragott halat, meg úgy a doboz negyedét. Időközben jött a telefon bátyámnak: nővérem fogott egy 70 centis csukát. Ó! Nadehátmivel?

*emlékezés* Reggel a csomagtartónál:

Én: Nézd! Ezt vettem. Kell kölcsön? Szerintem én úgy se fogom dobálni.

Ő: Persze, nekem úgy sincs ilyenem, kipróbálom. :D

Vagy, valami ilyesmi volt... Ó igen, fogtam ám a fejemet!

De sebaj, családon belül marad, és jön a varázs mondat: Legalább ő fogott.

Vettem egy nagy levegőt, aztán valamilyen oknál fogva odébb pöcköltem egy fehér wobblert, és megfogtam az ezüst 3-ast. Szerintem, nem titok, és alap felszereltség mindenkinél a Mepps villantó, nem igaz? Szóval, ha hegy nem megy Mohamedhez... már csak azért is. Gyerekesen is. Dobtam kicsit. Aztán kicsit nagyobbat. Meg kicsit még nagyobbat. Szinte idegesítően lassan, lomhán vontattam be emelt spiccel, amikor is elakadt valamiben a parttól úgy öt méterre. Olyan volt, mintha egy gyökéren átbucskázott volna, de azért bevágtam eléggé hogy is mondjam "ha ez hal, akkor akadjon má' meg" elven, és egy víz alatti tuskó súlyú valamit elkezdtem emelni. A Nomura (ami Soha nem törik el, névvel került le a gyártósorról) karikába hajlott. Először azt hittem, hogy a tó legnagyobb dzsunga kupacát akasztottam meg, olyan lomhán emelkedett fel a tó aljától. Aztán elszabadult a pokol.

Ugyan is felbukkant egy borzasztóan nagy csukafej, és hirtelen elfelejtettem, hogy kell halat fárasztani meglepetésemben. Ha azt mondom nagy, akkor tényleg nagy. A Nevis nagyobb pontyokra való gumírozott merítő fejéből kifordult egy pár perces fárasztásnak tűnő küzdelme után, ugyanis a hal negyede kilógott belőle. Elindult a part mentén, majd pár méter után sikerült visszafordítani, és végre! Végre! Partra került a krokodil.

31131510_2397308316962046_14991750850412544_o.jpg

 

Igen, jól látod. Kifolyt a sörhasa a mérőszalaggal ellátott haltartóból. Kellemesen jól volt lakva. Fogalmam sincs, hogy miért kellett neki ennyire a 3as villantó. A végeredmény? 89 centi. Vagyis: személyes rekord. Iiiigeeeen! Viszont csórikámnak olyan jól beült a horog, hogy az egyik ága beletört a szájába, amit sikerült kiszedni. Ezen felül, úgy került ki a vízből, hogy kilógott a kopoltyúja a fedő alól. :C

31172052_2397308303628714_8724313909554577408_n.jpg

Fogalmam sincs, hogy mikor történhetett vele, de sajnáltam szegényt. :/ Minden esetre, gyors fényképezés, és fű eltávolítás után, még fél percig tartottam kézben a vízben, hogy magához térjen, aztán egy erős csapással eltűnt a tó átláthatatlan vizében. Pár percig még ácsorogtam. Egyszerre "sirattam" a villantót, és örültem a krokinak. De, részemről itt zárhatnám is az egészet. A maradék három órában ugyan is gyűjtögető életmódot éltem, míg nővérem megfogta a MÁSODIK csukáját, ami 52 centi volt, az ezüst Ottó bácsi támolygómmal, amit odaadtam, mert olyan érzésem volt ez után a hal után, hogy ezt már nem eszi meg senki nálam. (Mellettem állt jobbra a sarokban.)

Szóval: először is kiszedtem egy nagy gumihalat a partszélből 1-es ezüsttel. Aztán megkapaszkodott a hármashorog egy zöld 0.30as körüli dalmilban, aminek a másik vége életre kelt. Ponty volt rajta. (A verseny végén vissza kapta a tulaj a szerelékét :D ) Kézzel szedtem ki, miután már nem tudtam hová tekerni a drótelőke miatt a villantót. Másfeles volt, egészséges. A maradék egy órában odébb álltam tesóm másik oldalára. Mit ad isten... megint elakadtam, csak most fonott zsinórban. Nem találod ki, mi volt rajta. Egy 5ös piros Mepps! :D Az utolsó húsz percben pedig az ezüst Ottómnak búcsút mondtam. :C Öröm az ürömben, igaz?

img_20180422_175817.jpg

(A harci sérült 3-as. :C )

   Nem mondom, hogy nem morogtam a lefújáskor. Mert akkor hazudok. A zsigereimben éreztem, hogy nem vagyok az első háromban. Egy. Csak egyetlen egy. Hallottam innen onnan, hogy lett két halas, három halas. Miközben összeraktam a cuccomat, és elindultunk kifelé, megnéztem magamnak a beírt halamat. Homlokráncolva bámultam a 99 centire.

Én: Te, szerintem ez nem jó. 89-et mértünk.

Bátty: Ja, ott állt Szilárd is, még mi mondtuk.

Tanakodtunk, aztán jeleztem Janinak, hogy javítani kéne, mert ez nem valós. Megköszönte az észrevételt, amikor leadtuk a kisfogásit, aztán elmentünk lecuccolni a kocsiba. Továbbra is zsörtölődtem. Ha ez nem így, hanem úgy lett volna, meg mit lett volna ha nem veszem meg, vagy veszek még belőle? Mindig csak a HA. Aztán kaja után, nehezen de elengedtem a dolgot. Azt tudtam, hogy a 89 centivel legalább az első 10-ben benne vagyok. De amikor Jani már réges rég túllépett a 10. helyezeten, és az ötödiken is, akkor jött a belső hang: "Már megint a Klakláék."

A harmadik helyezet gazdája nővérem, a negyedik helyezet, és a Legnagyobb Hal gazdája pedig én lettem.

1.helyezett: Szatmári-Szarvas Judit -Budapest

2.helyezett: Eszter Gubrán -Szücsi

3.helyezett: Klakla Mária - Erdőkertes

Legnagyobb hal: Alexandra Klakla 89cm csuka.

31164172_2397449666947911_6040616183198121984_o.jpg

 

  Szóval igen. Tavalyiért visszavágtam, mert akkor nulláztam. Bár, kicsit fáj, hogy nem sikerült saját csalival semmit sem akasztani, de mindig lesz legközelebb. ÉS csajok! Használjátok egészséggel a faragott halakat, legalább ti fogjatok vele valamit. :)

 A tombola se szeretett ma. Nem sikerült nyerni Nem ehető csokit, ami amúgy csoki, de nem lehet megenni, mert Daiwa. Se Milkát pezsgővel, pedig egy pohár pezsgőt simán bírok fejre állás nélkül. :D Se papagájt. Jó, az nem volt most. :D

Egy szó mint száz, ismét remek verseny, remek emberekkel, a legjobb szervezővel, és a legtutibb támogatókkal!

Jövőre ugyan itt csajok! :D

 

2018\02\19

Fantázia földje

 Talán ezzel lehet a legjobban leírni a wobblereim világát.

 

   Tudjátok, sokan sok félét csinálnak, mert mindenki egyedi. Nincs ez másképp a lovaglási stílusban sem, a horgászatban sem, ettől vagyunk azok akik. Nem, ne értsd félre, nem lelkizni akarok, senki nem bántott meg, csak elgondolkodtam ezen, miközben a következő csukamágnesen agyaltam. Szoktam követni mások munkásságát is, egyszerűen borzasztóan ügyesek, és már-már gyári minőségű halak kerülnek ki a kezeik alól. Talán ezért is próbálkozok mindig jobbat, és jobbat csinálni. Rövidebb idő alatt faragom ki a testet, a súlyozásnál már kézben tartva a beolmozott halat, meg tudom mondani hogy elég-e bele vagy sem az ólom. A terelőlap szintén hirtelen ötlet alapján születik a garázsban lévő köszörű bekapcsolásakor. De még is, van valami ami fúrja a lelkemet. Miért van az, hogy senki nem mert elrugaszkodni a megszokottól?

img_20180206_184913.jpg

Az ember ilyenkor egyből rávágja, hogy "Ugyan már! Ezt ragadozó hal meg nem fogja enni!" Igen, és honnan tudod? Ha az öregebb Tapasztalt példányok nem is, de a kíváncsi fiatalok megfogják bökni, és akkor már el is mondhatom, hogy, De. Érdekelte őket.

De miért pont sárkány?

   Viccesen rávágom ilyenkor, hogy, miért? Láttál már lovat vízben úszni önként, és dalolva? (Nem kizárt. A szürkém vízfóbiás). Kissé groteszk lenne, ha egy kifaragott lófej wobbler evickélne a vízben. A sárkányok legalább annyira ragadozók lehettek mint a Vizek farkasa. Éppen ezért (és mert tök menő a kinézetük, meg mert imádom rajzolni őket) gondoltam egyet, és elkezdtem faragni. Meg drótozni, és ólmozni, majd ragasztani, és festeni, és társai...

img_20180128_184825.jpg

Mi lesz, ha tényleg fogós lesz?

  Háhá! Az van kérlek alássan, hogy csak az én dobozomban lesz belőle, talán a világon pár darab. Illetve hazudok, mert nővérem is kért egyet. Az övé is működik.

img_20180130_211547.jpg

A színe, hát igen... régebben faragtam neki egy ormótlan nagy wobblert, ami kék-sárga volt. Fogott vele egy csukát, azóta rá van kattanva erre a színre.

  Még mindig hitetlenkedve ülsz, és ingatod a fejed. Egy lányt vajon miért visz rá ilyesmire az élet? Egy valamit szögezzünk le. Fiúsított verzió vagyok. Nem áll tőlem távol a láncfűrész sem. 23 éve horgászok, lassan 3 éve pergetek. A faragás pedig az önkifejezés egy formája. Nem az emberektől fogom elvárni az elismerést, hanem a ragadozó halaktól. Akkor fog ez az egész értelmet nyerni, ha a kezemben tarthatom az első csukát, aminek a szájából egy sárkány lóg ki.

Amúgy hazudok. Minden annyira marha drága. Rapala? Sírnék a parton ha beszakadna. Mármint mások. Tőlem távol áll ez a márka. Egy van belőle, azzal se fogtam még semmit. Ha úgy vesszük, a sajátnak felbecsülhetetlen értéke van.

  Hogy mást is szoktam-e faragni?

Akarod érteni, hogy szobrot? Ezek is azok. Ha úgy vesszük. :-D A wobblerezésem elején csak hal formákkal foglalkoztam. Úgy, mint most is:

img_20180219_121019.jpg

 

Borzoljam még az idegpályáidat? Akarod? Vagy már kattintanál egy másik oldalra, ahol épp leakciózták a Ryobit, a Daiwát, vagy épp a kedvenc wobbler márkádat, amit...hogy ez mennyibe kerül? Saját gyártásra, pár ezer forintból 3-4 darabot megcsinálok. Nagyjából kétezerből le tudok festeni több mint 30-40  fahalat. Ja, hogy milyen fa? Balsa. Nem, nem drága. Egy levágott darabból, kettő darab formát lehet csinálni. A drót? Az masszív. Most sokan fel fognak hördülni, figyelj: a terelőlapot pillanatragasztóval rögzítem a helyére. ÚRISTEN! Nem. Nem törik ki a helyéről. Egy rontott, befejezett hal kettétört jóformán, mert nem engedte el a fa a lapot. Igen, Uverapid borítást is kap a terelő. Betonbiztos. Nem tudtalak meggyőzni mi? Sajnálatos.

img_20180216_114633.jpg

Ezzel sem? Halkan megjegyezem, a csuka, és a harcsa kiskacsákat is lekap a vízről.

 

  Az, hogy ezek valaha is fognak-e csukát-harcsát-süllőt hozni, jó kérdés. Valójában titkon reménykedek abban, hogy valamelyik év közbeni versenyt úgy fogok megnyerni, hogy csak a saját dobozom teteje volt nyitva a 4-5óra leforgása alatt, és bekerültem az első háromba.

Ne nevess. Ez így lesz. Egyszer.

 

img_20180218_160016.jpg

 

 

2017\10\27

Noé bárkája hozta pergetők.

8. Bolyhos Csapatpergető Kupa

 

    Nyilván mindenki ismeri azt az érzést, amikor irtózatosan menne horgászni, de ömlik az eső. De nem ám csak áztat, rendesen ömlik. A verseny előtti napon már délután elkezdett esni, akkor még volt némi bizodalmam abban, hogy ez biztos csak időszakos lesz, és el fog állni. Még lefekvés előtt bambán nézegettem az Időképen, a felhőkép nevezetű térképet. Elhúztam a szám sarkát, ahogy a komplett országot szürke takaró fedte, és hiába mondtak szelet másnapra, ez direkt nem akart semerre sem menni. Nem ahogy akkor este, de reggel sem.

22554859_2119060201453527_8994898180142185524_n.jpg

De nem is ez volt a probléma. Mivel ismételten front betörés volt, így én nem tuningoltam magamat, mint jó gyerek az utcai gyorsulásra szánt Bömbölőjét. Amikor hajnalban a sötétben kitettem a lábamat az ajtón, ugyan azzal a lendülettel fordultam vissza a második esőkabátért is, még egy gatyáért, két pulcsiért. (Nem volt elég.) A cipőmmel nem foglalkoztam, még ez előtti nap lesikáltam, mert befogtam lovagolni pár hete. Lefújtam hogy arrébb rugdossa a vizet magáról.

  Szóval, bepakoltunk, a nagy Klacsuka Team, kemény négy fővel (annyira imádtuk egymást, hogy a taktikai megbeszélés belefulladt abba, hogy mindenki arra megy, amerre akar.) az út felénél, a csapat egyik fele morogni kezdett az eső miatt. Persze, nyilván, ép eszű ember nem teszi ki a lábát egy ilyen büntetésnek számító esőben. Engem nem igazán zavart, harcsáztunk már ilyen időben a stégen, fárasztottam 5 kilós pontyot ilyesmi volumenű isten áldásában. De rájuk hagytuk. Csak akkor kezdtem el én is aggódni, amikor a tó felé vezető homokos úton a Step Way (Dacia Logan) bal oldala csúnyán eltűnt egy kis tóban, ami a homokos úton elterült. Szörnyülködve vettem tudomásul azt is, hogy a felhők ugyan ott vannak, és ugyan úgy néznek ki, mint fél órával ezelőtt. Tíz percet ültünk a tó előtti parkolóban a kocsiban,és próbáltuk elnyomni magunkban azt a jövőképet, hogy semmi kapás nem lesz, és ladikozni fogunk a cipőnkben. (Én ladikoztam is, csak evezőm nem volt, bár az első két és fél óra alatt sikerült meghallgatni, ahogy cuppogva szedem a lábamat a tó elülső felébe, és nem a sártól...)

img_20171023_073251.jpg

Viszont, egy valamit kiemelnék. Nagyon, NAGYON sokan eljöttek. 15 csapat volt jelen, és ez a parkolón is megmutatkozott. Hölgyek és urak, ifjoncok, egyaránt, beöltözve, mosolyogva, botot szerelve, és kipakolva a kocsikból. 

Hallottam már olyanról, hogy, ez csúnya lesz... beijedtek sokan az esőtől, és sorra mondták vissza az egészet. De, ez itt pont az ellenkezője volt. Mintha a pergetők más univerzumból bújtak volna elő ezen a napon, és már csak azért is bizonyítani akarnának. Legalább annyira, mint mi.

Ezen elmélkedve, végül jól beöltöztünk, és eleveztünk reggelizni. Miután meg volt, jöhetett a sorsolás.

22769790_2119061058120108_3474946447027602928_o.jpg

  Ez a verseny annyiban különbözik, hogy nem egyenként indultunk el, hanem a komplett csapat indult el egyszerre. Miután ifjoncunk kihúzott minket harmadiknak, az összes cuccunk felmarkolva elindultam a "Szandi sarok" felé. Jó, nem hivatalosan, de Jani kinevezte annak. (Majd csináltatok egy táblát és leütjük a sarkon. :D ) Szilárddal ketten oda, míg bátyámék előre mentek. A csaliválasztás ilyenkor megint csak az időjárásnak megfelelően volt botrányos. Borult idő, ugye a tó is visszatöltődött, de ugyan akkor nagy csukák is voltak benne... vállat vontam, és kikotortam a twister farkú wobbleremet. Rikító zöld, fekete csíkokkal, sárga farokkal. A dudaszó után az első tíz dobásra semmi nem jött. Aztán, kiszúrta a szememet egy kék-ezüst Yo-Zuri. Nővérem választotta Vecsésen. Nedves kesztyűvel akasztottam fel, és ejtettem be, tőlem jobbra, nagyjából a parttól hat méterre a süllyedő wobblert. Kettőt tekertem. Tényleg csak kettőt.

22555473_2119062064786674_1479250071080820059_o.jpg

A következő másfél órában hatalmas lendülettel, és az esőcseppeket számolva, és persze figyelembe véve azt is, hogy kezdett a gatyám alulról felfelé botrányosan szétázni, próbáltam még egyet fogni. Mármint komolyan. A telefonomat zsebből zsebbe pakolásztam, hogy ne ázzon meg, épp úgy, mint a kis könyvet. Nem volt több rávágásom, se koppintásom se semmi utána. Három különböző helyet is kipróbáltam, végül elvonaglottam félig átázva a csapat másik feléhez, ahol bátyám és nővérem együttes erővel kifogtak egy 66centis csukát. Nővérem megakasztotta a tó közepe felé, de lefordult neki, bátyám pedig rádobott fehér twisterrel, és kiszedte. (Csak a mesében.) Félidőben a feltámadó szél miatt, nem bírtam tovább a dolgot, és dideregve kértem el a kocsikulcsot. Kitipegtem cuppogó cipővel bőrig ázott gatyával, és átázott dupla esőkabáttal (nem a kék kukás zsákra gondolok). Tíz perces torna után a hátsó ülésen, a cipőt leszámítva, de szárazon mentem vissza megújult erővel.

  Arra lettem figyelmes, hogy senki nem ácsorgott a sátorban, csak a váltók. Mindenki más dobálta a vizet, sűrű helyváltások közepette. Volt egy két sorstárs is, ha jól láttam, akiket szintén megáztatott az égi áldás, de ők tovább bírták. Volt egy-két hosszúra nyúló perc, amikor jobban rákezdett. De már akkor kezdett kissé betelni a pohár, de nem esővízzel. Dél körül Jani bejelentette, hogy aki már tényleg nem bírja, és nem lát esélyt kapásra, nyugodtan mehet ebédelni. Még fél órát győzködtük magunkat, hogy meleg lesz az egykor is, de nem ment. Én nem akartam kockáztatni egy tüdőgyulladást, főleg mert nem volt több váltó ruhám. Összepakolva kullogtunk ki a kocsihoz, közben figyelve az esőkabátosokat, hátha sikerül még valakinek egyet megakasztania. De nem volt akció. Végül elvonultunk a sátorba az ebédért (imádom az édeskés savanyút) és forró teázás közepette megvártuk a többieket is.

img_20171023_125636.jpg

   Bő húsz perccel később, miután sikerült beszedni a fogásikat, és mindenki megebédelt jöhetett az eredményhirdetés. 15 csapatból, sikerült a kettő darab csukánkkal 8. helyet elérnie négyünknek. (Halkan megjegyzem, lenyomtunk 6 fős csapatot is.) Nem gondoltam volna. Sőt. Főleg ebben az időben, de elismerésre méltó, hogy mindenki derekasan végig küzdötte a versenyidőt.

22552497_1946423952052059_3822522717197152808_n.jpg

 

Helyezések:

 

1. Csukás Csávók

2. Tiszafüredi Sporthorgászok

3. Colo Team

Legtöbb hal kategória /3db/ és a legjobb Női Horgász címet Szűts Erika nyerte! A legnagyobb csuka 86 cm volt!

22770500_1946806838680437_5529724326088455832_o.jpg

  Ez úton is Gratulálok minden helyezettnek és nem helyezettnek, becsülendő az a teljesítmény, amit nyújtottak az esőre nézve. Szeretném, ha ez minnél több szezonális horgászhoz eljutna, mert a horgász, az év minden időszakában, minden időjárási viszontagságában is horgász.

 

/További képeket Kalacsi János facebook profilján találhattok./

Ui.: Az év még nem ért véget.

2017\09\10

Pergess a múltban

Avagy, Tápiómente Bajnoka parti pergető kupa.

2017. 09.10.

(2017. Július.)

Előszó.

  Bizonyára sokan tudjátok, hogy ahány versenyt szervez Kalacsi Jani, (ha tudunk) mindig részt veszünk rajta. Pontosan ez történt volna júliusban is, amikor kiderült, hogy elhalasztásra került, mivel Janinak súlyos betegsége lett. Mindenkit lesújtott a dolog, és ha bár neten keresztül is, de küldtük neki az energiát jókívánságokkal, mit sem törődve azzal, hogy csak a közeljövőben lesz verseny. Valahogy ezt mindenki sutba dobta, egy emberként. Később kiderült, hogy nagyon megszenvedte az esetet. De hála istennek, két hónap után újra láthattuk ma őt, Tápiószentmártonban, ami többet ért pár csukánál, és az első három helyezésnél. :)

  Ezzel a tudattal indultunk el otthonról részben, fél hatkor. De persze, mint minden nevező, égtünk a vágytól, hogy egy jó kis krokodilt horogra csaljunk. Ismét tervet kovácsoltunk. Melyik bottal, milyen csalival, hová, melyik állásra. Nem sokkal hét előtt be is  gurultunk a parkolóba, és ráestünk a reggelire, mivel kimaradt a pékséges reggeli szertartás odafelé menet. (Mindig megálltunk kajáért, mert hittük, hogy akkor fogunk valamit. :D)

img_20170910_063231.jpg

(Mintha csak Lajosmizsére mennénk.)

   Reggeli után, elkezdődött a megnyitó, ahol Jani köszöntött minket, és beszámolt az elmúlt két hónap történéséről. Csendben hallgattuk, hogy min ment keresztül, és megköszönte nekünk, hogy "vagyunk neki" mi pedig érte. Végül sorra került a sorsolás is, ahol bátyám elég jó számot húzott. Emberek, jegyezzétek meg, mindig az első ötlet/gondolat a legjobb.

Elmentünk hátra, a szerintünk mélyebb vízre, pedig nem kellett volna. :D

img_20170910_081019.jpg

 

Tény, hogy mindig az első, és majdnem az utolsó órában fogja meg az ember a halát. Nos, az első két órában hiperszuper lendülettel, botot cserélgetve, fluorocarbonnal előke nélkül, vagy pergető monoval, előkével dobálva, a létező összes színű és méretű körforgó villantót, gumit, wobblert dobálva csapkodtam, izé, csapkodtuk a vizet. Azt a vizet, ami a megszokottnál, most jóval alacsonyabb vízállást mutatott mint szokott, és ebből kifolyólag kezdett egy bizonytalan, és rossz érzésem lenni. Gyanús volt az is, hogy a hátsó új tavon, ahol elég sokan voltunk, senki nem akasztott semmit. Illetve de, mellettem egy két kilós pontyot szájba, gumival. ( Még ha ért is volna valamit. :'D ) Aztán, a híd előtt egy leányzó egy csukát (végre) majd a második leakadt neki, és beállt a csend.

img_20170910_130940.jpg

Legalább is nálunk. A harmadik órában egy kismadár hozta a hírt, hogy elől egy páros úgy fogdossa a halakat, mint egy béka a legyeket dömpingben. Homlok ráncolva bámultam a faragott wobblerekre. "Ez tuti kamu." Bátyám vállat vont, de láttam rajta, hogy neki is kezdett kissé elmenni a kedve a dologtól. Meg hát eleve, 12 órát dolgozott szombaton, és este 10-re ért haza, úgy hogy kiváltképp jól érezte magát a hír hallatán. A következő maradék két óra szintén haltalanságban telt, illetve hazudok, mert a rikító faragottamra volt két koppintásom, és ennyi. (rekord!) Mind e mellett lelkesen gazoltam és gallyaztam a tavat is.

img_20170910_100216.jpg

 

Azon kívül, hogy nem fogtunk semmit (megint hazudok, de, sok tapasztalatot) egész jól relaxáltunk egyet a verseny alatt, főleg, hogy tényleg egészségben tudjuk Janit, és reméljük, hogy a tó vízszintje is ezt fogja mutatni idővel a következő versenyre. (mert hogy minden partit bepályázunk.) Tudjuk, hogy ez mi okból történt, és sajnáljuk az elszenvedő alanyokat is. Nyilván az összesen kifogott halak száma is ezt tükrözi. 11 ember fogott, talán az 58-ból, mert nem tudom pontosan, hogy ki jött el, és ki nem, valamint 20 csuka - 9 süllő került ki teljes létszámban. (illetve, ez nem pontos infó, rég volt délután három.)

img_20170910_144040.jpg

Ezért is nem aggodalmaskodtam a dolog miatt. A kedvenc tavunk, ahová járunk, szintén ebben a cipőben jár, de ott elenyésző mennyiségű víz hiányzik. (abba csak sok csuka kéne :D ). Minden esetre, leadtam a kiskönyveket, duda szó után, és bepakoltunk a kocsiba, majd korgó gyomorral megrohamoztuk a tök finom ebédet. A túrós palacsinta menő. Alig kaptam levegőt, de totál megérte. Illetve, aki tudja, hogy hol lehet ilyet beszerezni, az keressen meg. Tudom, tudom, minden információnak ára van. :D (Évente egyszer iszok ilyet, nem vagyok függő. Ugye nem?)

img_20170910_140135.jpg

Miután alaposan beáll...akarom írni belaktunk, türelmesen megvártuk az eredmény hirdetést. Ugyan minket túlzottan nem érintett a dolog (jó lett volna.) de érdekelt, hogy melyik elvetemült páros állt be a legjobb helyre. Mint utóbb kiderült, Orsolya és Henrik voltak az elkövetők. Abszolút mindent vittek. Nem illik irigynek lenni de ezért vagyunk emberek, meg azért is, hogy mások örömének örüljünk, mert hogy Orsinak ma volt a születésnapja is. Fogalmazzunk úgy, hogy ez volt az ajándéka. :D

img_20170910_145351.jpg

 

Részletes első három helyezet lista:

4.Tápiómente Bajnoka-Mészáros Bence Vándor Kupa- Pergetőverseny győztesei:

1. Reisinger Henrik

2. Mihályi Orsolya

3. Kékesi Kornél.

Legjobb páros: Reisinger Henrik- Mihályi Orsolya

Legnagyobb hal: Reisinger Henrik: Süllő 71 cm

 

  Egyszóval, jól éreztük magunkat megint, beáll...kajáltunk megint, nem fogtunk semmit megint, de megint élveztük az egész versenyt. Valamint remélem, a következőn megint akasztunk, és talán majdan partot is fog érni a csuka, vagy a süllő. :)

Mert hogy, az igazi horgász sosem adja fel, aki pedig igen, az nem horgász.

 

21432922_1902453733115748_3438282431908381623_n.jpg

Bizán

2017\04\23

"Nekünk Nyolc!"

Avagy, 8. Amazon(Női)ok Parti Pergető Kupa

 

   Unalmas már minden beszámolónak azt a címet adni, hogy hogyan ne fogjunk halat. De, akkor sem fogtam halat. Háh! Vagy is de. Mármint még sem, na jó, majdnem. Hogy lehet majdnem pergetve halat fogni? Nos, most erről fogok mesélni.

Április 23. Vasárnap. Tápiószentmárton, Tőzeges-tó.

 

dsc_7171.JPG

  A végzet tava. Reggeli gyülekező a ház előtt, majd két kocsis indulás 5:45-kor Erdőkertesről. 3 kísérő, 3 női versenyző, vagy is abból 4 testvér. Amikor a SZIE-n letettük bátyámmal és apuval a horgászvízkezelő tógazda képzést, karöltve a halászati őri vizsgával, akkor ragadt ránk a Klakla Klán jelző, ami szerintem ide illik. 6:30kor a klán partra tette a lábát, de nem is akár hogy. Első emberünk akit megkerestünk Jani volt, aki hangot is adott ennek. Tessenek félni, mert leraboljuk a vizet! Vagy nem. Mindenesetre, én már előző este fel voltam pörögve, hogy az OB-n ért halmentes sérelmemet kitomboljam ezen a tavon, ennek örömére, ittam egy páleszt.Finom volt, meg minden, csak muszáj volt ennem rá. Miután kiosztogattam mindenkinek az ajándék faragott wobblereket, kivártuk a számhúzást is.

img_20170423_085650.jpg

Láss csodát...nem huszas, meg nem a legvége. Végre.

  Nos, van aki tudja, van aki nem, bár már nyilvános szinte, hogy a tó hátsó része a favorit. Na, most fortuna alám rúgott, ugyanis, nem hogy halat, de még GAZT meg faágat se fogtam. :( Egy irritálóan csörgős halra volt kettő darab rávágásom de egyik sem akadt... és persze, rögtön az első órában gyönyörűen körbefogdostak minket Ildivel. Az első két halnál még türtőztettem magam, de úgy igazán, a harmadik és negyediknél struccpolitikát folytattam és Zolival átcuccoltunk előre, miután felhívta bátyám, hogy nővérem fogott egy csukát elől, meg más is. (Mintha nem tudnám...)

20170423_100458.jpg

  Végül, mivel nem egészen akartam látni, hogy mindenki más KÖRÜLÖTTÜNK mennyit fog, én meg mennyit nem, úgy döntöttem véglegesen hogy előre megyünk, pedig még  gondolkodtam rajta hogy nem kéne, pedig próbáltam mindennel. Se zöld twister, se fehér, se Mepps, se Spinmad, pedig füleltem, és próbálkoztam is... de komolyan.

pano_20170423_102403.jpg

  Kissé dúlva fúlva, de végül feltettem egy sokrészes banda nagy wobblert, amivel remekül lehet imitálni a döglődő és vergődő "kishalat" a tó fenéken. *Ez nem a reklám helye, legalább ezzel fogjak már, mielőtt más is rácsap a halra. :D*

  Szóval morogva, és merengve dobálni kezdtem monoton, belepöccintve a vontatásba, néha ugráltatva, megállítva, aztán megtört a jég. Úristen! Remegő kézzel vágtam be a brutális elnehezedésnek, aztán pattant a víz alatt a monofil, és röhögve fújta ki a szél a vízből a szabadon lengedező maradék tíz métert. Üresen. A cipőm orrán landolt az állam. Maga a wobbler több mint tíz centi volt, a wolfram előke 25.

- Mi a franc...?!

Bukott ki belőlem, kezdődő idegrohammal. Nem szakadt. Nem akadó volt. Másodpercekig meredtem a szélben táncoló üres damilra. Aztán hitetlenkedve nyúltam új előkéért, és bosszúból feltettem egy körforgót... nagyjából tíz percig dobáltam, mire újból elnehezedni látszott a dolog. Most viszont nem volt vesztés. Sőt. 

dsc_7180.JPG

  Igen, jól látod. Kihalásztam a kincsem. Az egyetlen egy probléma az volt, hogy az előke előtt nagyjából 4 centi monofil fityegett szabadon, tehát az az otrombra csuka, vagy vak volt, vagy meglocsolták a tavat Bolyhos pálinkával, mert hogy eléggé mellé vágott a wobblernek. Nagyjából három percig voltam boldog, aztán tőlem jobbra csukát fogtak. Ismét. Az orkán erejű széllel szemben ücsörögve, végül úgy döntöttem, hogy átköltözünk nővéremékhez. Az utolsó egy órában, sikerült akasztania még egyet, de sajnos az lefordult. Legalább egyikük nem haltalanul zárta az utolsó egy órát.

  Én, mármint mi, négyen, mert a két hősies kísérőnk még pergetni kezdett a duda után, ráraboltunk az ebédre. Csak hogy ne búsuljak:

dsc_7181.JPG

 

Egy kis édesség a keserűségre. Isteni volt! Na de! Háhá! Ott a tombola! Csak nem nekem tombolt! :D Mer'hogy egyetlen egy számomat se húzták ki. De a tavalyi győztesét igen. Kétszer is. Mondtam neki hogy, "osszukszét!" :D De, lényegtelen. Rengeteget nevettem, és mindezek ellenére, nem fogok eltántorodni egyetlen egy versenytől sem, a csukák meg kapják be.

img_20170423_083501.jpg

Sok sok gratula azoknak, akik szemtelenül szerencsések voltak, és fogtak csukát. Külön gratula azoknak akik benne voltak az első tízben, és ultragratula az első háromnak.

A listát a KALAPECA.EU-n fogjátok megtalálni, illetve Facebookon.

2017\04\18

Szezonnyitó Parti Pergető OB

Avagy, hogyan ne fogjunk halat másfél napon keresztül.

 

   Előszóban... tényleg nem akarok negatív lenni, már a regisztrációt megelőző nap az járt a fejemben, hogy mekkora balinokkal fogok találkozni, meg domolykóval, mert soha nem fogtam még azt sem, épp úgy, mint jászt. Bátyámmal neveztünk be, próbaképpen, hogy hátha, a SIR kártya volt a kisebbik része, mert ugye, az is kellett hozzá. (A mai napig nem érkezett meg a plasztik kártya...) A szabályrendszer teljesen fair volt és érthető, még tetszett is. De a pontozás hagyott némi negatívumot bennünk.

----------------

   Szóval! Pénteken este azaz április 16.-án, este 6kor érkeztünk meg a Zagyvához, a kijelölt hely a vízmérce volt. A regisztráció után, elmentünk még este 8ig gyorsan megnézni a Tarnát, mert én szombat reggel a C szektorban kezdtem, bátyám a A-ban. Nos...Tarna. Nem mondom, hogy nem széles, mert nem széles. A 240centis botom szerintem átérte. Volt benne susnya, jó kis víz izgisnek tűnt, de az már a másnap zenéje volt.

dsc_7091.JPG

Csak a szokásos húzásunk...

   Az első nap az eligazítás után, durván fél9-kor elindultunk haza, mert cuccot nem vittünk. A lényeg, hogy másnap reggel lelkileg rákészülten, neki estünk a Tarnának és a Zagyvának. 4x45 percet pergettünk, ami azt jelentette hogy 4 beindítás volt a reggeli etapban. Annyira, de annyira szép lett volna, ha fogok is valamit!

 

dsc_7092.JPG

Ott pont nem lehetett pergetni.

   Volt fogalmam a patakpecáról, avagy a "buzerapecáról" kis gumik, fluorocarbon előke, rövid finom bot. Na szóval, a legkisebb gumitól, a nimfán át, a Salmo apró wobblerein keresztül, a további nyert, és vagy vett, mert megtetszett wobblereken át, a balinos cuccok végéig, mindent, de szinte mindent, és mindenféle technikával próbáltam keresgélni a vízben lebegő gazok körül, partszélben, és alámosásoknál. De semmi. ( Ez úton is szeretnék gratulálni a szombat reggeli etap, C szektor győztesének, Ildikónak, aki az arcomat látva, közölte velem, hogy ne itt legyen ilyen képem, hanem majd a Női Parti pergető kupán. :D ) Van benne valami...

   Visszatérve a szombatra, délután volt még egy etap, 4-8ig. De előtte halálra ettük magunkat a fincsi ebéddel. Aztán levezetésképp elnéztünk a B szektorba, a Zagyvára.

 

dsc_7101.JPG

Ez a rész itt kifejezetten tetszett. B szektor. 

  Csak hogy, én nem itt pergettem hanem az A szektorban délután. Először is, nem az volt a problémám az A-val hogy felzabálta az a szakasz a kisgumijaim több mint 50%-át. (Volt köztünk narancs is...utállak Zagyva.) De itt legalább volt két koppintásom egy fehér Berkley-re. Rekord. Bátyám néha hívott telefonon. Ami valahogy így zajlott le:

- Na, fogtál?

- Melyiket mondjam előbb? Az akadót, a faágat amire azt hittem hogy fenevad, vagy hogy jókedvemben gazolom a Zagyvát?

- Aha, itt se sok.

  Úgy hogy, a délutáni etap se volt túlságosan is szerethető, főleg mert jött a front, és még annyi hal se került ki, mint a délelőttiben. Ami megdöbbentő volt, mert több olyan hozzám képest profi pergető is bóklászott a parton akik tényleg tudták, hogy mit csinálnak... nem egy nullás beindulás volt, sőt, komplett nullás szektor is. A délutáni etap végét rendesen végig szenvedtük. Ücsörögtünk a fűben, és próbáltuk kitalálni, hogy melyik állásban van esély halat fogni.

  Megyjz.: harmadik beindulásnál a mellettem lévő üres "álláson" hallottam halat csobogni. Mire gumit váltottam, és feltápászkodtam, egy versenytárs kisasolta, és második dobásra kiszedte a SÜLLŐT, amit kifüleltem. Nos. Ennyit erről.

dsc_7094.JPG

Ő például tetszett két halnak a Tarnán, csak nem voltak éhesek...

    Szóval, nem voltam túlságosan jó kedvemben. Nulla fogással, sorra keresve a hibákat magamban, hogy mit rontok el, kellett visszabaktatni rengeteg métert a sátorig a szürkületben. Morogva pakoltam be a kocsiba, bátyám már visszaért a B szektorból, szintén nem túl jó hírekkel kecsegtetve. Nála se semmi.

  A Vasárnapi, és egyben utolsó etap könyörtelenül vihogott felettünk, ahogy a Zagyva B szektorjának töltésén ácsorogtunk. Ásítás, itt ásítás ott. Nagy egyetértésben méregettük ezt a szektort, ugyan is itt a legrosszabb a fogás. Már ha ki lehet ezt jelenteni ezek után... Az első beindulásban semmi, a másodikban sem, pedig jó helynek tűnt a bedőlt fás rész... a harmadikban már ugyan oda mentem. A negyedikben se volt semmi, de megint ugyan ott dekkoltam, és legalább nem szakadtam be. A maradék tíz percben előkéket kötöttem vasárnapra, némi hátsó szándékkal, kiküszöbölve a finnyás kapókedvű halak problémát. A duda után lógó orral sétáltunk fel leadva a nullás lapokat.

dsc_7107.JPG

Rendes horgász tisztán tartja a vizeket. Bizony.

Aztán felhívtam anyát, hogy én ma bosszúból bezabálok sonkából, mert húsvét van, ha hazaértünk, mert nem fogtam semmit, és már csak azért is. Na. Átcammogtam az orkán szélben a sátorhoz, az A szektor elején lévő parkolóba, és megvártam bátyámat, hogy bedobáljam a cuccaimat a kocsiba, és tudjak két órát heverészni délig, az eredményhirdetésig.

  Kétszer sikerült majdnem elaludnom. 12 előtt fél órával ráztam meg magam, és ültünk az orkán szélbe, várva az eredményhirdetést, és volt is, a nagy katonai sátorban. Ami eléggé zavaros volt. Vagy azért, mert nem ittam kávét, vagy azért, mert más rendszerhez vagyok szokva. Röviden. Olyan ember jutott be a döntőbe, aki nem fogott halat, és olyan nem aki viszont igen. Mert hogy döntő volt az is, hogy milyen sorszámmal, mikori indításnál fogtál halat. Homlokráncolva bámultam ki a fejemből, és a végére már úgy voltam vele, hogy nem is akkora baj, hogy Én meg Bátyám nem jutottunk be a döntőbe. Valahogy nem lett volna kedvem ezt az egészet végig zongorázni nyáron, az Ipolyon.

  Mindenesetre, minden bejutottnak ( Nektek is Ildi és Taki! :D)  sok sok gratuláció a kitartásért, és sok sikert kívánunk az Ipolyos döntőre. Reméljük több hal lesz nektek, mint itt nekünk!

Szerintem részletesebb listát a MOHOSZ oldalán fogtok találni.

Üdv.: egy nem profi pergető, hanem hobbi verseny spóri.

 

dsc_7093.JPG

Tényleg w

2017\01\24

Monitor Peca

Igen, itt a Tél.

 

   De nem az a fajta tél, ami tavaly volt, hogy nem volt időnk levágni a nádat a partszélben, mert beszakadt a bal lábam alatt a jég, és combközépig megfürödtem. Ó nem... ez az a tél, amire vártunk, vártam. A bogárgyilkos, a fogcsikorgató, a jég, és hó csalogató. Ilyenkor kerülnek elő a régi képek a fogásokról, a tavaszi youtube videók... és itt meg is szeretnék állni.

   Ilyenkor van alkalmam arra, hogy jobban körbenézzek a neten. Pár horgászwebshopban már belefutottam a felszíni csalikba (jómagam is faragtam pár wtd-t) olyanokba, amiket ha akarnék se tudnék kifaragni. Ha be lennék rúgva sem. :D

15391333_1872243823011106_7518405241596811781_o.jpg

 

Ilyen például a Savage Gear (REKLÁM) Suicide Duck-ja, amibe ma futottam bele. Tudom, hogy van belőle egér, vagy patkány vagy milyen imitáció is, de én nem ezért akadtam fent rajta. Mivel a tavasz magával hozza a ragadozók éhes gyomrát is, és vele együtt a mogorva mohó harcsákat is, arra vetemedek, hogy beszerzek egy ilyet. Még ha nincs is olyan cuccom hozzá... nem baj botot még úgy sem törtem. :P Szóval!

  A tónak, ahová járunk nem egy olyan része van, ahol nádcsomók között, egy méteres vízben, az iszapba cuppantja magát a harcsa, és arra úszik a csuka is. Rend szerint, az ilyen helyeken tűnnek el a kiskacsák. Sajnálatos módon voltam már ennek szemtanúja. És mivel nálunk nem ismeretes a pergetés, sőt... semmiféle felszíni kisállat imitáció használata, ezért ki merek dobni kerek 5ezer? (valahogy annyi) papírt érte... talán megéri.

maxresdefault.jpg

HAladjuNK is tovább. Idén az év első és utolsó áprilisában, ismételten lesz egy nevezetes verseny ami azért jó, mert már nem lesz se hó, se jég. Csak sok szél felhő, meg talán eső is...

Április 23. Az Amazonok Harca. A 8. Női Parti Pergető Kupa.

 

   Ami már csak azért is érdekes lesz, mert van két nővérem, az a két nővérem, akik indulni fognak rajta velem együtt. Noha egyikük inkább lovas, mint horgász, azért régebben még ő is botot ragadott... ennek fejében erősen gondolkodok azon, hogy melyik csali fog könnyebben szakadni nála. Jaj de gonosz!

"SZŰZ KÉZ NYER!"

 

Végezetül, csak hogy ne szenvedjek egyedül így jég beálltánál:

 

2016\11\28

Mikulás? Mikulás!

"Pergess a gyerekekért!"

II. A & A Fishing Team Mikulás Pergető Kupa

 

Avagy, légy gyerek egy egész napra.

   Én nem pont ezt vallom, hanem azt, hogy az ember akkor egészséges, ha a lelke egy darabja élete végéig gyerek marad.. Kicsinek mindig is hittem a Mikulásban, meg azóta is, hiába vágják hozzám hogy felnőtt vagyok. Meg persze, kicsinek se szerettem korán feküdni, és ez is kitart a mai napig. Ez ilyen rutinos 4 órás versenyre hangoló alvásban nyilvánul meg, egy kis hajnali migrénes fejfájással. Másfél órával előbb keltem fel a kelleténél, vagy is ébresztett fel dorombolva anya 8 kilós macskája, hogy hé te hülye, fáj a fejed! Háromszor bóbiskoltam vissza, aztán indulás előtt 20 perccel meg már kutyafuttában halásztam össze a 3 wobblert amit a versenyre szántam, mert hogy készítettem őket felajánlásnak, a tortát, a kesztyűt meg ami kimaradt...

14500390_1840764392825716_3456425273185047938_o.jpg14692178_1846911308877691_3870271800948037621_o.jpg

 

 

 

 

 

14657431_1848678638700958_2876746440119296919_n.jpg

Még legurultunk nővéremért is, mert ő is jönni akart szurkolni, ha már nem nevezett be. Egész úton a fejemet fogtam, és meditáltam, hogy csak a fél agyammal keljen gondolkodnom nap közben, mindeközben azt hallgattam bátyám és nővérem között, hogy álljunk meg a szerencsepékségnél, mert akkor tuti nyerni fog valamelyikünk. Az aznapra megjósolt időjárásból már előre féltem ettől a kijelentéstől. Általában a "fúdemostmegnyerekmindent" mindig úgy zárul, hogy "jócsaknenullázzak". Na, ezt most az helyettesítette, hogy a félhalott Ryobi kibírja az 5 órást versenyt, pedig előtte anya figyelmeztetett, hogy inkább vigyek pótorsót... hát mert minek az?

Fél órával később befészkeltük magunkat a parkolóba, jól magunkra rángatva minden ruhát amit találtunk, aztán a nagyjából 30 darab mikulást, mert hogy minden nevezőnek fejenként kettőt kellett vinni, mert a gyerekeknek gyűjtünk, a tortát, meg a 3 drágassszágomat felnyalábolva mentünk megkeresni Janit. Átadtunk minden jót, aztán mentünk körbe sétálni a tavat.

15232121_1545437138817411_2586541399858543641_n.jpg

(Már a verseny végén fogadott a látvány, és nagyon jól esett látni, hogy nem csak mi szeretünk másoknak örömet okozni, hanem sok más jólelkű horgász, és valamennyi megjelent ember...)

 

...és ahogy megláttam a rengeteg keszeget a víz tetején gyűrűzni, minden felállított haditervem kudarcba fulladt, de egy megmaradt. A mentőöv.

Végül mentünk avatni. Pálinkával. A Tőzeges Tigrist. Jaj. Nővérem volt az első, én is ittam egy kicsit! de az is sok volt. Fél perc után melegem lett és ki akartam fogni az egész tavat. :D

A sorsoláshoz nincs sok fűzni valóm. Ördögi módon mindig 40 felett húzok... de csak mert narancssárga wobbler volt az asztalon. Megint. Bátyám meg 10 felett.

15240238_1621555204537365_1982241097_n.jpg

Hősiesen megvártam az utolsók között, hogy indulhassak, tesóim meg elhúzták a csíkot, mert hogy, "majd én tudom a tutit". Na, az a tuti annyira nem volt tuti, mert az első egy órában úgy nagyjából se én, se ő nem fogtunk semmit. A második fél órában se. Aztán nekem megtört a jég, mivel a derekamra húztam a képzeletbeli mentőövet egy csodálatos találmány végett. 1-es fehér Mepps. A kattogó, kerregő Ryobi, ami kihatott az egész botra zavaró tényező volt, de még így is reflexből vágtam be a darabosan sorozó minicsuxnak, az orsó meg fárasztás közben beadta a kulcsot. Ugyanis a hajtókar az ellenkező irányban indult meg, és elkezdte adagolni a damilt a halnak... rémülten kaptam utána, és próbáltam úgy fárasztani, hogy az orsó ne essen szét, a csuka meg ne sérüljön... de sikerült meríteni, és mindenki egyben maradt. Kemény 37 centi!

20161127_091957.jpg

    Azonnali hatállyal orsócsere. Még jó hogy bátyám lehozta a Daiwa jiges botot, ugyanis annak ajándékoztam az Okuma Dead Ringert, amit most megint ajándékozás útján odaadtam a Nomurának. És mekkora szerencsém volt. A következő vérfenevad, valamivel jobb kapást kreált, félig nehezedős, lesorozós volt, de ő is meg lett a maga 33 centijével. Aztán totális halál. Legalább is nálunk hátul. A maradék órákban vándoroltunk két helyre is, aztán vissza a sarokba, mint a rossz gyerekek. Az utolsó fél órában megint a meppsel dobáltam, és beleakadtam valamibe. Valami nagyba. Azt hittem gaz. Ahogy húztam magam felé óvatosan, szépen lassan emelkedni kezdett, végül elindult komótosan balra. Szerintem nem volt sok a pálinka, és nem képzeltem azt, hogy egy ölnyi vízalatti susnya elindult úszni... mert hogy fél perccel később rúgott egyet, és meglépett. Tök jól megsétáltattam. Tátott szájjal bámultam tesómra, de csak vállat vont. Az utolsó két dobásnál akasztottam egy kagylót. Nem volt benne igazgyöngy...

Aztán megszólalt a duda, és leadva a fogásit, elindultunk a kocsihoz vissza. Az ebéd után még várakoztunk kicsit, aztán jött az eredményhirdetés. Őszintén? Nem számítottam sokra. Annak is örültem volna, ha bekerülök az első tízbe, mert hát kipiszkáltam hősiesen két óvodást. Aztán kiderült, hogy sokan nulláztak, és nem úgy ettek a csukák, ahogy szoktak. Meg hogy benne vagyok az első húszban...izé tízben. Na, mondom én!

Végül kiderült, hogy én vagyok aznap a legjobb Női horgász, a két minicsukámmal. (Akkor is ki vagyok akadva a két ovison!)

15259232_1545985048762620_8393046048054905694_o.jpg

Amihez járt utalvány. (Jó elverem az egészet sok-sok pecacuccra, mert soha nem elég!) És orsó, úristen, reggel még egy félhalott orsóval indultam el, most meg egy vadonás újat kaptam! Daiwa én így szeretlek! :D

Aztán még jobban kibuktam. Buktunk. Mutatom miért:

II. A & A Fishing Team Mikulás Pergető Kupa győztesei:
1. Takács Szabolcs 9db csuka
2. Pridecki Nándor 4db süllő
3. Hérincs Viktor 2db csuka
Legjobb Női Horgász : Klakla Alexandra 2db csuka
Legnagyobb hal : Pridecki Nándor 60 cm süllő

15196022_1545983005429491_7731666446346591013_o.jpg

 Nem, nincs hozzáfűzni valóm. Egyszerűen csak rekord mázlisták.

 

Mint én azzal a két kis cukival. Nem baj, a pergetés már csak ilyen, majd legközelebb!

15250858_1208174655938858_662664553990150549_o.jpg

Jövőre ugyan itt! Szebb idővel! Sok csokival, és jó kedvvel!

 

2016\10\25

Az emlékezés napja

Tibolya László emlékverseny - Lajosmizse, Füzes tó

Október 23.

 A hajnali ébredés után, a derült, ködmentes idő fogadott minket a kocsinál. Már a verseny előtti napon bepakoltunk, és vártuk, hogy reggel legyen. Természetesen bátyámmal neveztem, mert sikeresen rászokott ő is a verseny keretein belüli pergetésre. Negyed órával később már az utunk elején jártunk, és csináltam egy hagyományképet is, mielőtt elnyelt volna bennünket az autópálya sötétje. Lajosmizse felé azonban megváltozott az időjárás, mintha tudná, hogy mi vagyunk azok.

14590002_1572016212824598_1531301265962738294_o.jpg

(Gödöllőről a pályán.)

 A tiszta, és látható levegő egyszerre lett szürke, szomorkás a ködtől. Tavaly ugyan ilyen kép fogadott bennünket út közben. Homlok ráncolva tanakodtam azon, hogy vajon az időjárás is tisztában van-e azzal, hogy milyen versenyre indultunk ma el? Aztán persze, szem elé vettem azt a tényt is, hogy  Itt az ősz is. Ami általában nem túl barátságos egyetlen egy horgászhoz sem, de most valahogy még jobban nyomott hagyott az ember lelkében a jelenség.

14700923_1572044766155076_4856941820179840386_o.jpg

 

   A verseny, amire megérkeztünk eltévedés nélkül, természetesen Kalacsi Jani által megrendezett verseny volt, ami most másabb mint a többi. Ez a verseny most nem csak rólunk, azokról szólt, akik ott voltak, és megjelentek. Ez a verseny egy értékes embernek szólt, aki sajnos már nem lehet velünk. Minden lélek aki megtisztelte jelenlétével a megnyitón Laci emlékét, mély együtt érzéssel hallgatta végig a neki szóló dalt a megnyitón. Sokunk arcáról egyforma érzéseket lehetett leolvasni. Még azoknak a lelke is átitatódott együttérzéssel, aki nem ismerte személy szerint Lacit, de azokban a percekben betöltötte a maga után hagyott űrt. Hogy miért?  Mert abban a pillanatban, mindenki közelebb érezte magához, még az is aki nem ismerhette őt, és ez volt az első versenye. Azonban ezek a percek nem épp a szomorúságról szóltak, valami egészen más töltete volt...

14731182_1153731961332869_4559465517154624549_n.jpg

"Most is jelen van velünk."

04.jpg

   A megemlékezés után jött a sorsolás. Általában, semmiféle előre kovácsolt tervem nincs a húzásra, jön ami jön. Most viszont, kiszúrtam egy csomag narancssárga gumihalat, amit köszönök a "Patriot" vagyis a Toirtrap-nak, és mellé még a 48-as számot is. Bátyám a 25-öst húzta ki, de lényegtelen volt, mert így is úgy is egymás mellett túráztunk a tó körül a helykeresés miatt.

14691390_1572136322812587_4921893507213728393_o.jpg

 

    Természetesen a kis házakkal szembeni oldalon álltunk meg, egy szélesebb helyen. Nem volt túl sok akció. Egyedül a kézzel készített süllős wobbleremre volt egy szem koppintás, és ennyiben ki is fulladt a dolog, úgy hogy tovább álltunk a túloldalt kispécizve. Lelkesen figyeltem a koncentráló, és jókedvű horgászokat, és egyre másra az járt a fejemben, hogy minden csalicsobbanás, felkapókar csattanás, bevágás, és csobogás Laciért szólt.

 

14650130_1508796569148135_3190714410687539094_n.jpg

"Laciért horgásznak!"

  De persze a jó kedv sem maradhatott el. Sikerült megállapodni két jobb helyen. Legalább is azt hittem. Egy keskenyebb álláson egy női pergető horgász, aki kivételesen ügyes volt, pár percen belül kettő darab szép csukát terelt ki a vízből. Én pedig mindenféle ráolvasással próbálkoztam, de egyszerűen engem csipőből kikerültek a vadak. Viszont percenként vigyorodtam el egy kiakadt spórin. Mert nem volt elég nekem sem, hogy mindenki körbefogdosott engem. Vegyük úgy, hogy tíz sikertelen dobás után, odacammogott bátyám mellém, "Na majd én..." arckifejezéssel, és második dobásra fogott egy krokodil pofájút. Ott már komolyan azon járt az eszem, hogy felajánlom a botomat a Mikuláskupára...ami sosem fog megtörténni, mert túl jó a bot ahhoz. (Minden horgász ezt mondja.)

14800812_1573517252674494_207790014_n.jpg

  Hát jó, ha a jó sors így rendelte el... a következő percekben nem bírtam megállni egy kisebb kuncogást sem. Bal kéz felől, egy idősebb spóri egy leányzóval állt meg egy álláson. Első dobásra egy csuka. Utána egy hitetlenkedő mormogás rajtuk túl. Valahogy én is így reagáltam volna. Én meg csak álltam és bámultam a gonoszul vigyorgó vízre, ami mostoha volt és semmit nem adott nekem. Nem hibáztattam senkit. Néha a magamban való vívódásomat a mögöttem somfordáló kamerás úriember zavarta csak meg, amikor teljesen elmélyültem magamban, majd hogy nem megijedtem tőlük, olyan hihetetlenül profin mozogtak szinte zaj nélkül mögöttem. Aztán próbáltam nem elfelejteni, hogy legközelebb ne ugorjak a vízbe miattuk. :D

  Végül nem sokra rá egy rávágással később sikerült akasztanom egy nagyobb pofát tőlem hat méterre. Végre! Végre megindul az adrenalin! Na majd most! Felugrottam ültömből, ahogy megéreztem a súlyt a boton. A Nomura gerincbe hajlott, megszólalt a fék, de nem sokra rá a rettenetes rém megszabadult a horogtól. Elképedve bámultam a víznek azon részére, ahol történt az eset, és nem igen akartam felfogni a történteket. Hát a becsület halam is meglógott! De azért, még is csak halas lett a kezem bátyám csuxától, amit ő fogott mellettem, de azért összetapiztam egy kicsit, már csak azért is...

14801147_1573517402674479_1218880812_n.jpg

  Az utolsó tíz percben már feladva a dolgot inkább leültem, és csak dobáltam magamnak a vizet gonoszul. Ez a büntetése amiért sajnálta tőlem a halakat. :) Néha a feltámadó szél felborzolta a szőrszálaimat a kezemen, és végig szaladt a hideg rajtam. Nem mintha megérdemelném. Kitartó voltam na! A maradék két percben inkább összepakoltunk, és elindultunk, mivel messze volt a kocsi az állásoktól, és le akartunk rohanni az ebédet is, ami kifejezetten jól esett az párás, hideg szeles pici átfagyás után. Útközben leadtuk Janinak a fogásit is, gyorsan bepakoltunk, és már tömtük is befelé a hihetetlen finom babgulyást, amihez nem akármilyen süti is járt!

14729403_1507545465939912_1850211296990679846_n.jpg

 Az eredményhirdetést is mindenki derekasan végig állta. Akarom írni, majdnem mindenki. :D Volt aki nagyon fázott, és felfűtötte magát némi ezzel, azzal. Meg is lett a hatása, pedig addigra már kezdett felszakadozni a felhőzet, és egész  barátságos idő kerekedett, mintha Laci intézte volna.

Ha jól tudom 57 nevezőből csak 17en nem fogtunk halat, ami egész jó statisztika volt Jani szerint. A női horgászok is derekasan küzdöttek, gratulálok nekik is! Az első három helyezett pedig szinte fej-fej mellett küzdött. Csak egy pont volt köztük, így hát egészen biztosan kiélezett versenyről beszélhetünk.

14715425_1509095899118202_2134353045319536356_o.jpg

 Végül én nem bántam, hogy nem értem el helyezést, sokkal inkább annak örültem, hogy részt vehettem ezen az eseményen, és része lehettem egy nagy, megfoghatatlan dolognak, ami felölelte az egész hangulatot, és ami mindenkiért szólt, a jelenlétünk pedig Laciért!

kalac.jpg

 

A részletes listát a győztesekről pontra biztosan Jani oldalán, a www.kalapeca.eu-n megtalálhatjátok, illetve facebookon is.

Valamint köszönöm szépen az élményt, és a megtiszteltetést, hogy én is ott lehettem! :)

2016\07\03

KÜLÖNKIADÁS!

Ha most abban reménykedsz, hogy valami újat fogsz olvasni a pergetésről,

akkor menj tévézni.

 

    Mert most ugyanis szeretnék cáfoló tesztet írni egy olyan botról aminek nem a pergetéshez van köze. Jó pár napja a kedvenc Maver Powerlite, 2 részes, 3 méteres, és 4 éves matchbotom megörvendeztetett egy spicctöréssel, és nyugdíjazta magát. Ezzel a bottal 4 finoszerelékes kis egyszerű versenyen vettem részt, és első-második helyezést hozott nekem odaverve a spiccbotokat. Keszegektől kezdve a másfél kilóstól a két és fél kilós pontyokig mindennel megküzdött. Karikába hajolva tessékeltem ki vele őket, 19es monoval.

13509091_1431659336860287_4080905446318806814_n.jpg

De egyszer minden véget ér.

   Szívfájdalommal, és kis depresszióval vettem tudomásul, hogy utód után kell nézzek, mert szinte elengedhetetlen csalihal fogáskor, meg egyszerű pontyozáskor is. Beleszerelmesedtem a match botokba. Finomak, könnyűek, és lenyűgözőek. Másnap hazaérve az éjszakai horgászatból kezdtem el kutatni bátyámmal a neten, jobbnál jobb botok után, de egyszerűen egyik sem volt az igazi. Keserű szájízzel lapozgattam a sokak által közkedvelt kereső motorban, aztán valahogy egy narancssárga cérnázású fekete boton akadt meg a tekintetem. Egy Cormoran PM20-as matchboton.

dsc_4908.JPG

3,60m - 5-20g.

Találtam egy írást róla, egy teszthorgásztól. Ugyan nem akarok személyeskedni, meg semmi ilyesmi, de amikor az embernek adnak egy botot, és nincs kedve aznap kipróbálni, ne menjen a vízre vele. Keménynek írták le, túl merevnek. Őszintén?

Amikor bementem a második boltba, és VOLT ott ilyen bot, PONT akkora, és olyan ami nekem kellett, kibontottuk a tokjából és összeraktuk. Megráztam a parafát markolva, és olyan táncot járt a felső része, hogy kedvem lett volna vele ugrálni a levegőben. A súlya persze nagyobb picivel, mert nem 3 méteres, de még a Nevis Ryos Match 3500-as orsómmal is tökéletesen lehetne egész nap kézben tartva ácsorogni vele. Felhorkantam fejben, és nem egészen értettem, hogy ez a bot mikor volt merev. Vállat vonva kifizettem érte a NEM TÚL drága összeget, és vidáman mentünk haza. Felraktam rá az orsót, végig vezettem a gyűrűkön a 19es Nevis monofilt, és felszereltem 3+2es önsúlyos matchúszóval, és egy jobb fajta pontyos horoggal.

photo_php_1.jpg

Péntek este mentünk éjszakára, és kapva kaptam az alkalmon. Cukk keménykukoricával csaliztam, és dobtam a szokásos 20-25 méterre az akácfa árnyékától kissé jobbra, az etetett helyre. Itt megjegyezném, hogy IGENIS hajlik a spicc a 3+2-es úszó alatt. Rettenetesen nagyot lehet dobni vele...

Az első kapásra reagálva lendületesen vágtam be, és sikítani kezdett rémülten a fék. Ő se gondolta volna, hogy a botavatás ilyen sikeres lesz. A bot nem túl puha, és nem túl kemény, úgy dolgozott ahogy jól esett neki.

DE! A második éjszakai alkalmával, csak este 11kor jött az első ponty. Feltolós kapás. Mire hunyorogva kiszúrtam a patront a nagy sötétben, már feküdt az úszó a felszínen. Adrenalintól elfulva vágtam be, és csak időm volt megtartani a Cormorant, meg veszettül sikítani kezdett a fék, a bot spicc pedig vízfelszínig hajolt, szabályos fél O-ban. A csendes tó felszínét érintgette, ahogy a stupekos botok alól vezettem vissza némi erőltetéssel a halat, ami aztán bestartolt a stég alá. Gond nélkül tessékeltem ki onnan, mindenféle megerőltetés nélkül. Nagyjából 4-5 perc lehetett a fárasztás, és épségben ki került a szép hosszúkás ponty is. Egy 5-20grammos keménynek beállított puha bottal... jó, jó tudom ne akadjak fent ezen.

A lényeg, hogy méltó utódja a Mavernek. Elegánsan dolgozik, és elegánsan néz ki. Nem csak azért mert narancssárga a cérnázása. Hanem mert egy élmény vele horgászni, és mindig felderülök a meglátom a csomagtartóban, amikor kinyitom a kombi hátulját a pergető bot mellett...

süti beállítások módosítása