KÜLÖNKIADÁS!
Ha most abban reménykedsz, hogy valami újat fogsz olvasni a pergetésről,
akkor menj tévézni.
Mert most ugyanis szeretnék cáfoló tesztet írni egy olyan botról aminek nem a pergetéshez van köze. Jó pár napja a kedvenc Maver Powerlite, 2 részes, 3 méteres, és 4 éves matchbotom megörvendeztetett egy spicctöréssel, és nyugdíjazta magát. Ezzel a bottal 4 finoszerelékes kis egyszerű versenyen vettem részt, és első-második helyezést hozott nekem odaverve a spiccbotokat. Keszegektől kezdve a másfél kilóstól a két és fél kilós pontyokig mindennel megküzdött. Karikába hajolva tessékeltem ki vele őket, 19es monoval.
De egyszer minden véget ér.
Szívfájdalommal, és kis depresszióval vettem tudomásul, hogy utód után kell nézzek, mert szinte elengedhetetlen csalihal fogáskor, meg egyszerű pontyozáskor is. Beleszerelmesedtem a match botokba. Finomak, könnyűek, és lenyűgözőek. Másnap hazaérve az éjszakai horgászatból kezdtem el kutatni bátyámmal a neten, jobbnál jobb botok után, de egyszerűen egyik sem volt az igazi. Keserű szájízzel lapozgattam a sokak által közkedvelt kereső motorban, aztán valahogy egy narancssárga cérnázású fekete boton akadt meg a tekintetem. Egy Cormoran PM20-as matchboton.
3,60m - 5-20g.
Találtam egy írást róla, egy teszthorgásztól. Ugyan nem akarok személyeskedni, meg semmi ilyesmi, de amikor az embernek adnak egy botot, és nincs kedve aznap kipróbálni, ne menjen a vízre vele. Keménynek írták le, túl merevnek. Őszintén?
Amikor bementem a második boltba, és VOLT ott ilyen bot, PONT akkora, és olyan ami nekem kellett, kibontottuk a tokjából és összeraktuk. Megráztam a parafát markolva, és olyan táncot járt a felső része, hogy kedvem lett volna vele ugrálni a levegőben. A súlya persze nagyobb picivel, mert nem 3 méteres, de még a Nevis Ryos Match 3500-as orsómmal is tökéletesen lehetne egész nap kézben tartva ácsorogni vele. Felhorkantam fejben, és nem egészen értettem, hogy ez a bot mikor volt merev. Vállat vonva kifizettem érte a NEM TÚL drága összeget, és vidáman mentünk haza. Felraktam rá az orsót, végig vezettem a gyűrűkön a 19es Nevis monofilt, és felszereltem 3+2es önsúlyos matchúszóval, és egy jobb fajta pontyos horoggal.
Péntek este mentünk éjszakára, és kapva kaptam az alkalmon. Cukk keménykukoricával csaliztam, és dobtam a szokásos 20-25 méterre az akácfa árnyékától kissé jobbra, az etetett helyre. Itt megjegyezném, hogy IGENIS hajlik a spicc a 3+2-es úszó alatt. Rettenetesen nagyot lehet dobni vele...
Az első kapásra reagálva lendületesen vágtam be, és sikítani kezdett rémülten a fék. Ő se gondolta volna, hogy a botavatás ilyen sikeres lesz. A bot nem túl puha, és nem túl kemény, úgy dolgozott ahogy jól esett neki.
DE! A második éjszakai alkalmával, csak este 11kor jött az első ponty. Feltolós kapás. Mire hunyorogva kiszúrtam a patront a nagy sötétben, már feküdt az úszó a felszínen. Adrenalintól elfulva vágtam be, és csak időm volt megtartani a Cormorant, meg veszettül sikítani kezdett a fék, a bot spicc pedig vízfelszínig hajolt, szabályos fél O-ban. A csendes tó felszínét érintgette, ahogy a stupekos botok alól vezettem vissza némi erőltetéssel a halat, ami aztán bestartolt a stég alá. Gond nélkül tessékeltem ki onnan, mindenféle megerőltetés nélkül. Nagyjából 4-5 perc lehetett a fárasztás, és épségben ki került a szép hosszúkás ponty is. Egy 5-20grammos keménynek beállított puha bottal... jó, jó tudom ne akadjak fent ezen.
A lényeg, hogy méltó utódja a Mavernek. Elegánsan dolgozik, és elegánsan néz ki. Nem csak azért mert narancssárga a cérnázása. Hanem mert egy élmény vele horgászni, és mindig felderülök a meglátom a csomagtartóban, amikor kinyitom a kombi hátulját a pergető bot mellett...